Mindig nagy öröm, ha sikerül teljes játéknak valami lövöldét nyújtanunk, és a tavaly decemberi Painkiller: Hell & Damnation után ismét nekünk kedvezett a szerencse! Ezúttal az Operation Flashpoint-sorozat legutóbbi részét, a Red Rivert pakoltuk a magazin mellé.

Az Operation Flashpoint-sorozatot valószínűleg már nem szükséges bemutatnunk a militarista játékok megszállottjainak, sőt, nemcsak a legelvakultabb rajongók, de valószínűleg a legtöbb játékos is tudja, hogy az ezredforduló elején ez volt az a széria, amely minden idők egyik legnépszerűbb katonai szimulációját adta a világnak, megmutatva, hogy mi a különbség az addig ismert shooterek és a való élet harcai között. Megtudhattuk, hogy egy háborúban nincs visszatöltődő életerő, és bizony egyetlen eltévedt golyó is végzetes lehet; hogy a jó helyismeret rettentő fontos egy harci övezetben, és hogy egy hadművelet sikeressége sosem egyetlen emberen múlik. Ezért aztán mondhatni, hogy az első Operation Flashpoint mérföldkő volt a játékiparban. Bevezetett az igazi háború kulisszái mögé, életszerű, magával ragadó környezetet teremtve azok számára, akik valami komolyabb kihívásra vágytak annál, mint amit addig a videojátékok nyújtottak számukra. A Flashpoint sikere váratlan és rendkívüli volt, sajnos azonban ezt követően a kiadó és a fejlesztő közti viszony teljesen megromlott, így a Bohemia kénytelen volt búcsút inteni gyermekének, a szériát birtokló Codemasters viszont az összezördülés ellenére nem mondott le a franchise-ról. A stafétát egy új csapat vitte tovább 2009-ben a Dragon Risinggal, hogy aztán 2011-ben a Red Riverrel próbálják meg egy játékba sűríteni mindazt, amit szerintük egy modern Operation Flashpoint-epizódnak tudnia kell.

ÉRINTETLEN TÁJAKON

Nem fogunk hazudni: a Red River nem egy tökéletes játék, továbbá teljesen más a hangvétele, mint a korábbi felvonásoknak. Ennek oka valószínűleg az, hogy a Codemasters gondozásában megjelent részekre katonai szimulátorként már nem igazán tekinthetünk, hiszen életszerűségben, nyitottságban és szabadságban meg sem közelítik a 2001-es részt. Az egyszerűsítés, a váltás viszont nem járt az alapszabályok lebutításával: ez még mindig jóval több, mint egy szimpla akciójáték, hiszen nem rohanhatunk gondolkodás nélkül az ellenséges golyózáporba, és bizony itt jóval több a teendő annál, minthogy menj A-ból B-be. Kerülnünk kell a nyílt harcot, megkeresni a rést az ellenség védelmi hálóján, utasításokat adni a szakaszunk tagjainak, vagy épp fedezőtüzet biztosítani a visszavonuló társaink számára.

Bár a missziók minősége esetenként megkérdőjelezhető, egy valamiben viszont minden kritikus egyetért, amikor a Red River szóba kerül: a történet egy kifejezetten érdekes és ötletes (fiktív) konfliktust dolgoz fel, a játékot felvezető intrónál pedig rég láttunk jobbat. 2013-ban járunk, amikor is egy terroristaszervezet támadást intéz az amerikaiak egyik afganisztáni bázisa ellen. A merénylők az attakot követően a közeli Tádzsikisztánba menekülnek, az amerikaiak pedig válaszul megindítják az Enduring Shield fedőnevű hadműveletüket, aminek célja Tádzsikisztán nyugati részének megtisztítása a terroristáktól. Ez azonban nem az egyetlen csata a határokon belül: keleten a kínai néphadsereg osztja az ólomadagot, miután a 2012-es londoni olimpián merényletet követnek el kínai atléták ellen, és mit ad isten, a feltételezett elkövetők pont innen származnak! Idővel persze a konfliktus kiéleződik, és amikor már azt hihetnénk, hogy a terroristák megkapták a magukét, és megszületett a hőn áhított demokrácia, akkor az amerikai csapatok összetalálkoznak a Kínai Népi Felszabadító Hadsereggel, amely kézfogás helyett meglepetésszerű támadással köszönti a nyugati kollégát. Mi itt, a már minimum kétfrontos háborúba kapcsolódunk be a történésekbe, hogy kiderítsük, mi állhat a konfliktus hátterében.

EGY A SOK KÖZÜL?

A Red River tehát egy taktikai elemekkel tűzdelt akciójáték, amiben egy négyfős csapat részeseként vehetünk részt a Tádzsikisztán elleni invázióban. Az első küldetésekben megtanuljuk, hogy miként is maradhatunk életben a ránk váró hadjárat folyamán, hogyan kell irányítani a szakaszunkat, óvatosan előrehaladni, illetve követni a parancsnokaink utasításait. A játékban négy kaszt közül választhatunk: rifleman, scout, auto-rifleman és grenadier. Mindegyik kaszt saját fegyvertípussal (automata gépkarabély, könnyűgéppuska, mesterlövészfegyver), valamint egyéni képességekkel van ellátva, melyből talán már kikövetkeztettétek, hogy bizony fejlődési rendszer is helyet kapott a játékban. Ez két részre bontható. Először is, a játékosnak van egy elsődleges képességrendszere (core skills néven), ahol fejleszthetjük katonánk állóképességét, fegyverismeretét, pontosságát, de ezen túl maguk a kasztok is képesek fejlődni. Ha például lövészként játszunk, akkor lövészszintünk fog fejlődni, aminek hatására az ahhoz tartozó újabb passzív képességeket (gyorsabb tapasztalati pontszerzés, gyógyítás), új fegyvereket, és új fegyverkiegészítőket nyithatunk meg. Ugyanez igaz a scout vagy a grenadier esetében is. Kasztot váltani a küldetés előtt, a Tab lenyomására felugró menüben lehet.

A játék fontos elemét képezi a beépített kommunikációs menü, amit a Caps Lock nyomva tartásával érhetünk el. Ennek segítségével utasíthatjuk társainkat arra, hogy nyomuljanak előre, kövessenek minket, biztosítsanak fedezőtüzet, vagy védjenek meg egy bizonyos területet. Sajnos a játék ezen a téren nem igazán brillírozik, ugyanis az MI által irányított társaink gyakran követnek el csoportos öngyilkosságot, mivel gondolkodás nélkül követik a rájuk bízott utasításokat – tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy igazából tökéletes katonák, hiszen a létező összes parancsot azonnal végrehajtják... Szerencsére a helyzet nem menthetetlen, idővel kitapasztalható a szakaszvezetés művészete, és végre lehet hajtani a küldetéseket halálos áldozatok nélkül is (mármint a mi oldalunkon: a gonosz terroristák automatikusan megkapják a jegyüket a túlvilágra).

Szerencsére a program lehetőséget nyújt kooperatív módban történő játékra is, aminek köszönhetően azonnal más megvilágításba kerül minden. Ennek köszönhetően akár három másik játékossal együtt is nekilódulhatunk a tádzsik hegyek és puszták felderítésének. Ilyenkor már simán feljebb lehet tornászni az alapfokozat rém egyszerű nehézségi szintjét is, hiszen a játék szinte lépésenként megmondja nekünk, hogy merre menjünk, mit csináljunk, hogyan viselkedjünk egy-egy küldetés teljesítése közben.

RAKD FEL, NÉZD MEG!

A Red River igyekszik megfelelni az eredeti rész által felállított elvárásoknak, ennek köszönhetően jóval inkább tekinthető szimulátornak, mintsem szimpla akciójátéknak. Ettől függetlenül a játék nem olyan nehéz, mint sokan elsőre gondolnák, főleg normál fokozaton, ahol viszonylag gyakran követik egymást a mentési pontok, újraélednek a társak, és útmutatást adó kijelzőkből, információkból is bőven akad. Ezért aztán azok, akik már láttak FPS-t testközelből, és nem rettennek meg a kihívástól, kezdjék rögtön magasabb szinten a küldetéseket, ugyanis ennek köszönhetően már a nehézség foka is jobban hasonlít majd az eredeti Operation Flashpointra. A Red River messze nem hibátlan alkotás, de mindenképpen szórakoztató darabja annak a műfajnak, ahol szinte már nem is maradt más választási lehetőség, mint az ArmA-széria.

TELEPÍTÉSI ÚTMUTATÓ

Ahogy a múlt hónapban, úgy most sem volt teljesen egyszerű a teljes játékunk DVD-re varázsolása. A múlt havi Two Worlds II-höz hasonlóan ezúttal is a Steam biztonsági mentés funkciója mentette meg az irhánkat, ami azt jelenti, hogy ezúttal is pont ugyanúgy zajlik a telepítés folyamata. Most sem kell megijedni, ez még mindig nem űrtechnológia, csupán pár extra kattintást jelent, utána pedig semmi akadálya sem lesz annak, hogy fegyvert ragadjatok, és nekivágjatok a katonákkal, ellenségekkel telipakolt vidéknek, és a számtalan élet-halál helyzetnek.

Az Operation Flashpoint: Red River telepítéséhez ezúttal is egy teljesen ingyenes Steam-fiókra, és egy Steam kliensprogramra van szükség. Első lépésként aktiváljátok a DVD papírtasakján található kódot a PC Guru kódbeváltó oldalán: ennek menetéről a KÓDAKTIVÁLÁS résznél értekezünk. Amennyiben ez sikerült, a játék már szerepel is a Könyvtáratokban, és bármikor letölthetitek a Steam hálózatáról.

TELEPÍTÉS LEMEZRŐL:

Amennyiben mégis a lemezről szeretnétek telepíteni, ehhez a DVD-mellékletünk /fullgame könyvtárában lévő fájlok szükségesek. Lássuk pontról pontra, hogy pontosan mit kell tennetek:

  1. A Steam kliensben kattintans a felső menü első (Steam nevű) pontjára.
  2. Itt a „Játékok biztonsági mentése és visszaállítása” gombra kattintva válaszd ki a visszaállítás opciót.
  3. Harmadik lépésként elérési útnak add meg a DVD-lemezen lévő fullgame/Operation Flashpoint Red River könyvtárat, és a Steam máris felmásolja a gépetekre a játékot.
  4. Éééés ennyi: ha ez megvan, máris nekivághattok az Operation Flashpoint: Red River könyörtelen küldetéseinek!

KÓDAKTIVÁLÁS

Habár a mostani teljes játékunk is steames, ettől a hónaptól kezdve megváltozott a kódok beváltásának menete: a DVD tasakra nyomtatott kódsort nem a Steamen kell beütni, hanem a PC Guru Online kódbeváltó oldalán. Ehhez mindössze egy ingyenes regisztrációra van szükség, majd a belépést követően a böngészőben el kell navigálni a kódbeváltás oldalra, ott be kell ütni a DVD-tasakjára nyomtatott kódsort, az eredmény pedig egy Steam-kód lesz, abból pedig teljes játék, öröm és boldogság.

A DVD-tasakon található PGO-s kódokat csak egyszer lehet felhasználni, de összesen tízszer lehet megpróbálni a beváltást, így ha elgépelsz egy karaktert, akkor sem kell félned, nem fog eltűnni a teljes játékod. Ha mind a tíz alkalommal hibás kódot adsz meg, a rendszer 24 órára letiltja a kódbeváltás funkciót, úgyhogy csak óvatosan! Ha problémát okozna a kódbeváltás, olvasd el a Kódbeváltás tudástárunkat a PC Guru Online-on.

001pcguru1403.jpg

A 2014/03-AS PC GURUT MÁRCIUS 13-TÓL KERESSÉTEK AZ ÚJSÁGOSOKNÁL!