A Project Gotham Racing-szériával elhíresült Bizarre Creations február 18-án bezárja a kapukat, miután az Activisionnak nem sikerült vevőt találni a nagy múltú, s tehetséges csapat számára.

A céget még 2007-ben vásárolta fel kiadó, s az eltelt négy év alatt egyebek mellett egy remek, de anyagilag nagyot bukó Blurt és egy közepes, szintén kevés vásárlót érdeklő Bond-játékot tettek le az asztalra, vagyis nem sikerült elegendő profitot termelni, s ennek egyenes következménye az lett, hogy a stúdió bezárni kényszerül.

Az egyetlen jó hír ebben talán az, hogy a Bizarre távozásával nem tűnik el a Project Gotham Racing, az erre vonatkozó jogok ugyanis a Microsoftnál maradtak, s a cég jelenleg is egy olyan stúdiót keres, mely alkalmas lenne az ötödik rész elkészítésére.