Mint a téma szerelmesei azt bizonyára jól tudják, a PES igazi hátránya eddig a licencek hiánya volt, hiszen az EA annak idején gyakorlatilag felvásárolta az összest. Ez a patthelyzet mostanában kezd oldódni, és épp erről szólnak az említett sajtóanyagok.

Az első és legfontosabb, hogy a Konami négy éves, exkluzív szerződést kotott az UEAFA-val a Bajnokok Ligája kapcsán, így aztán a PES-ben egy külön UEFA Champions League módot találunk majd, melyben lejátszhatjuk a BL mérkőzéseit. Minderről videó és képanyag is érkezett bőven.


A második hír: a japán óriás a Liverpool FC hivatalos partnere lett. Ennek értelmében a PES 2009 és minden ezután következő rész dobozán ott fog virítani a „Liverpool FC hivatalos videojátéka” felirat, és persze a kiadó használhatja promócióiban az LFC logóit, védjegyeit, a focicsapat pedig a meccseken, illetve a hetente megjelenő LFC Magazine hasábjain is reklámozni fogja a terméket, felteszi a PES-szájtokra mutató hivatkozást a honlapjára, és annak „Interactive Games” szekciójában is szerepeltetni fogja, ahol a Konami versenyeket fog szponzorálni, egyéb tartalmakat tesz elérhetővé, sőt, elkészíti a PES 2009 egy speciális csomagulású verzióját is kizárólag a klub részére.

Végezetül a harmadik bejelentés is angol vonatkozású: a Konami megszerezte a Manchester United licencét is, így a jelenlegi angol- és európai bajnokcsapat szerepelhet a PES 2009-ben, címerrel, színekkel, sőt, a japánok a kulcsjátékosok -- Carlos Tevez, Rio Ferdinand, Cristiano Ronaldo, és Edwin van der Sar – mozgását is rögzítették, hogy minél hitelesebb legyen megjelenésük és minden akciójuk a játékban.