Az idei QuakeCon nemcsak az E3 2014-en beígért új Doom leleplezése miatt lesz különleges, hanem egy jóval szomorúbb okból kifolyólag is: ez lesz az első olyan QuakeCon a rendezvény történelme során, amin az id Software társalapítójaként is tisztelt John Carmack nem tartja meg annuális beszédét, sőt, egyáltalán nem lesz jelen a hatalmas LAN-partin.

Noha Carmacknek felajánlották, hogy megtarthatja klasszikus előadását, ő mégis elutasította a dolgot -- nyilván nem tetszett neki, hogy a volt munkahelyét is kezében tartó ZeniMax nevetséges indokokkal indított pert ellene, illetve hogy az Oculusnál betöltött részpozíciója miatt folyamatosan szekálták az id köreiben.

Engine John nem kerített nagy feneket a QuakeCon kihagyásának: Twitteren csak annyit írt követőinek, hogy mivel sokan kérdezik, megválaszolja, hogy nem, nem lesz kint a texasi show-n, de az SMU-n tartott két és félóra hosszú szakmai beszámolóját nyilvánosságra fogja hozni.

Carmack beszéde egyébként mindig érdekes szokott lenni, és nemcsak a játékok miatt, hanem mert nála nagyobb grafikai alkalmazásokkal foglalkozó programozózseni nem igazán akad az iparban. Az id Sotware-rel a mennyeket is megjárt alkotó egyébként tavaly mondott fel, mert a Bethesda nem hagyta, hogy a VR-technológiát tanulmányozza. Azóta az Oculusnál dolgozik, ami meg, mint tudjuk, a Facebook-birodalom tulajdonát képezi.

John Carmack