Az ősszel érkező Rage fő attrakciója a cég új grafikusmotorja, mely egy jó kis történet keretében bemutatja, mire is képes Carmack új fejlesztése. Az id persze nem feledkezett meg a multiplayer módról, így lesz egy két fő befogadására képes, nyolc pályából álló kooperatív mód, ami a szólistakampánytól elkülönül, s lesz egy hagyományos többjátékos mód is, bár itt nem két lábon ontjuk majd egymás vérét, hanem egy kormány mögött, négy keréken.

A Rage fő multiplayer módja a Rage Combat Rally, melyben hat játékos harcra felkészített homokfutókban ütközik meg egy mással, csapatalapú vagy kötetlen játékmódokban, öt nagyobbacska arénában, ahol legfőbb célunk az ellenség minél többszöri megsemmisítése, és a lehető legtöbb pont felhalmozása.

Előbbi célunk sikeres teljesítése a megfelelő fegyver kiválasztásával vagy a meglévő eszközeink fejlesztésével segíthető elő, a pontokat illetően azonban már nem elég csupán pontosan célozni, hanem a pályán szétszórt bónuszokat is össze kell gyűjteni. Minél több ilyet gyűjtünk be, annál több pontot kapunk az egyes felrobbantott riválisok után, ám egyúttal mi leszünk az elsődleges célpont, hiszen rengeteg pont jár annak, aki kilövi a sok bónusszal rendelkező játékost.

Felhalmozott pontjainkat a hagyományos módon használhatjuk majd fel, tehát új és jobb fegyvereket, illetve járműveket vehetünk, valamint személyre szabhatjuk azok kinézetét.



Játékmenet-videó a szólistakampányból

Még valami: Észak-Amerikában már előrendelhető a Rage gyűjtői kiadása, az Anarchy Edition, melyben egy dupla csövű sörétes puska, egy tüskés bokszer (nem az alsónemű), egy Crimson Elite páncél, egy Rat Rod névre keresztelt kocsi, és egy bónusz küldetés kapott helyet.