Január végén a Microsoft bejelentette, hogy a veszteséges harmadik negyedévének köszönhetően az elkövetkezendő 18 hónapban 3600 embert fog elbocsátani. A költségcsökkentés első áldozatai a Rare fejlesztői lehetnek, hiszen a cég átszervezésen esik át, melyen következtében olcsóbban készíthetnek a játékokat, ám pár ember könnyedén az utcán találhatja magát.

A Microsoft ma közölte, hogy az angliai stúdió jelenleg komoly vizsgálaton esik át, ami a Microsoft Game Studios átszervezésének fontos részét képezi. A cég szerint a fejlesztőknek három területre kell jobban koncentrálniuk; az Xbox-felhasználók népes családjának további bővítésére, az Xbox Live nyújtotta szolgáltatások komolyabb kihasználására, illetve, hogy továbbra is a nagy volumenű, AAA játékok készítésére figyeljenek. Ezzel a lépéssel az MS abban bízik, hogy a teljes iparra érvényes fejlesztési struktúrát tudnak kidolgozni, ezáltal egy jobban áttekinthető és skálázható munkafolyamatot hoznak létre, ami csökkenti a játékok mostanra már az egekben szárnyaló fejlesztési költségét.

Azonban nem minden móka és kacagás az átszerveződés során, ugyanis a Microsoft álláspontja szerint a vizsgálat után néhány munkahely megszűnhet, de nem egy nagy mértékű leépítést kell elképzelnünk, hiszen a Rare eddig nagyon is jó szolgálatot tett az anyacégnél. A 2002-es felvásárlás óta rengeteg játékot hoztak tető alá, köztük a Perfect Dark: Zerót, a Viva Piñata első és második részét, a legújabb Banjo-Kazooie-játékot, illetve ők dolgozták ki a New Xbox Experience avatarrendszerét is.