Ratatouille: patkányból szakács?A film (melynek rendezője Brad Bird, neki köszönhetjük az Incrediblest is) sztorijának főhőse Remy, egy patkány, akinek álma, hogy egy napon híres szakács legyen. Ez az alapfelvetés persze elég abszurd – nem csoda hát, hogy a kiskomának nemcsak a fél világgal, hanem saját családjával is meg kell küzdenie. Az élet azonban különös játékba kezd: hősünk épp azon étterem alá keveredik (csatornailag, ugye), ahol példaképe, a mesterszakács Auguste Gusteau tevékenykedik. Vállalva a veszélyt, nekiáll, hogy megvalósítsa álmát, melyben partnerre lel a restaurant konyhalegényével, Linguinivel, aki felismeri az állatka istenadta tehetségét. Kettejük szövetsége indítja aztán el a kalandok sorát, mely a feje tetejére állítja Párizst és Remy életét is, akinek sok mindent meg kell tanulnia, és sok mindent meg kell értenie...

A játék maga egy akció/kaland cím lesz, és lévén mindenféle rendszerre megjelenik, erősen konzolos/platformos beütésre számíthatunk. A mintegy harminc különféle küldetés igen változatosnak ígérkezik, lesznek benne menekülések, üldözések, minijátékok, főzőverseny, gyűjtenünk kell mindenféle cuccokat sajttól a receptekig, figyelnünk kell az ezerfelől ránk leselkedő veszélyre. Mindezt természetesen Remy barátunk bőrébe bújva kell abszolválnunk, de feltűnnek a film többi szereplői is, az eredeti szinkronhangokkal, melyek között olyan neveket találunk, mint Peter O’Toole, Ian Holm, vagy Brian Dennehy. A szólómód mellé kapunk egy többjátékos mókát is, erről egyelőre még keveset tudunk.

A címet természetesen a THQ gondozza, amelynek együttműködése a Disney/Pixar párossal igen gyümölcsöző, hiszen eddigi, a rajzfilmesek munkáira épülő játékadaptációik több mint 25 millió példányban találtak gazdára. A fejlesztésre a Heavy Iron Studios kapott megbízást, ők hegesztették az Incredibles játékot is; a teljes platformskála (PC / Mac, PS2, GameCube, PSP, DS, Xbox 360, PS3, Nintendo Wii) mellé a THQ Wireless készít mobil kütyükre csengőhangot, háttereket, játékokat, így aztán akinek megtetszik a szőrős kis lény, el lesz belőle látva gazdagon. Bár a filmet az USA-ban június 29-én mutatják be, a játék a tervek szerint valamivel később, szeptember 28-án kerül a boltokba.

Még két dolog: egyrészt a játékinfóban található hivatkozás a Disney mozis oldalára vezet, ahol található mindenféle háttérkép, minijáték, és maga a mozielőzetes is. Másrészt talán illik megmagyaráznom a címet is: a ratatouille egy igen finom francia egytálétel, amolyan padlizsános-cukkínis lecsó, magam is örömmel készítek és fogyasztok ilyet (az érdeklődőknek íme egy recept), de egyben egy szójáték (rat = patkány) is.