A Resident Evil 6 még a legnagyobb rajongónál is kellemetlen szájízt hagyott maga után, ami miatt egyre kevesebb bizalmat táplálnak a játékosok az egykor szebb időket is megélt sorozattal szemben. Ez a lefele mutató tendencia az értékelésekben, de legfőképpen az eladásokban mutatkozik meg, ami ellen természetesen tenni kell valamit, hiszen bármekkorát is csökkent a minőség, abban egyetérthetünk, hogy senki sem járna jól, ha a játékvilág eme alapköve teljesen eltűnne a palettáról. 

Szerencsére a Capcom rajta van az ügyön; ők is nagyon jól tudják, hogy valamit lépni kell a játékosok visszaszerzése végett, az első lépést ebbe az irányba pedig a Resident Evil: Revelations szélesebb körben elterjesztése jelentheti. A sorozat gyökereihez jóval közelebb álló, annak idején ideiglenesen Nintendo 3DS-exkluzív program pénteken már a boltokban lesz, többek között PC-re is, hogy így minél többen élhessük át a sorozat első három részének hangulatában készült kalandot egy szörnyűségekkel teli tengerjárón, s remélhetőleg megváltozzon egy kicsit a véleményünk a franchise-ról.

A Capcom egyébként a launch trailer kiadásával egy időben bejelentette, hogy egy sor letölthető tartalom lesz elérhető a játékhoz: június 4-én jelenik meg 2 dolláros árcédulával a Resistance Set és az Enhancement Set, ami hat-hat fegyverfejlesztést tartalmaz a különböző karakterek számára; június 11-én 3 dollárért cserébe a Raid Mode Rachel Ooze és Lady Hunk karakterét hozza el, s végül június 18-án egy-egy dollárért Jill Valentine, Parker Luciani és Jessica Sherawat fegyverzetét is fejleszthetjük.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Resident Evil: Revelations -- Megjelenés: 2013. május 24. -- Gépigény: CPU: 2 magos / 2400 MHz, RAM: 2 GB, VGA: SM 4.0, DX 10 / 256 MB, HDD: 8 GB