A Resident Evilnek úgy tűnik, se a monitoron, se a mozivásznon nem lesz vége. Vagy talán utóbbin mégis? Bár nem az első alkalom, hogy egy készülő Resident Evil filmet utolsónak kiáltanak ki, de a sorban hatodik mozinak már az alcíme, azaz a Final Chapter is azt sugallja, hogy ezzel bizony lezárul a történet.

És a készítők sem győzik hangsúlyozni ezt. Most éppen Ali Larter mondta el ezzel kapcsolatos véleményét az IGN-nek adott interjújában. „Hány film létezik ilyen rajongói bázissal és élt meg hat részt?” – tette fel a költői kérdést (khm… Star Wars, Star Trek, Alien…), majd kifejtette, hogy a sorozat sikere Milla Jovovichnak és Paul W. S. Andersonnak köszönhető, és hogy ő mennyire hálás Claire Redfield szerepéért. Emellett szerinte külön értéke a szériának, hogy erős női karakterei vannak és nem egymás ellen, hanem egymás mellett harcolnak.

A Final Chapter részleteiről természetesen semmit sem árulhatott el, már leszámítva azt, hogy a forgatókönyv csodálatos, és tényleg ez a befejezése a Resident Evil filmeknek. „Valóban lezárják az egész sorozatot, ami egy kicsit megrendítővé teszi dolgot. Izgatott vagyok amiatt, hogy visszatérhetek Claire szerepéhez, és újraélhetem kapcsolatát Alice-szel és az Umbrella Corporationnel. Azt hiszem, hogy a rajongók is lelkesek lesznek.”

Nos, ti lelkesek vagytok már?

ali-larter-claire-redfield-resident-evil-afterlife.jpg