A német PC Games magazin márciusi számának köszönhetően szereztünk tudomást arról, hogy már készül a Risen-sorozat harmadik, Titan Lords alcímmel ellátott felvonása. Erről annyit sikerült megtudni, hogy ismét a Piranha Bytes berkeiben formálódik, s számos változást hoz a 2012-es, Risen 2: Dark Waters című elődhöz képest. A megjelenés még idén várható PC-re és konzolokra, de ez csak egy tipp.

A NeoGAF-hoz eljutott információk szerint egy nyílt világú, középkori stílusban elénk táruló birodalomban fogunk kalandozni, s minden bizonnyal titánokkal is szembenézünk majd, ha már egyszer ez a játék címe.

Az AllGamesBeta szert tett pár képre is, amik között játékképek is helyet foglalnak -- ezeket az alábbi galériában nézhetitek meg.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A szóban forgó magazin március 14-én kerül az újságárusok standjára, az előfizetőkhöz azonban éppen a napokban kellett eljutnia a lapnak, így hamarosan további részletek is várhatók, illetve a hivatalos bejelentésnek is jönnie kell.