A szeptemberben esedékes Sims 4-ből kimarad két olyan opció, amik már régóta jelen vannak a sorozat életében, a játékosok pedig szerették. Ezek a medencék telepítésének lehetősége, valamint az, hogy a csecsemőkor is bemutatásra kerülhessen -- a Maxis most elmondta, miért döntöttek így.

A fejlesztők a hivatalos oldalon kirakott magyarázatban öntöttek tiszta vizet a pohárba a medencék és a csecsemők eltűnésének témájában, s mint kiderült, tudatos döntés eredménye volt az, ami történt, a csapat ugyanis el tudta volna készíteni ezeket a játékmenet-elemeket, de úgy határoztak, hogy a játék többi, fontosabb részeire koncentrálnak.

A Sims 4 egyik legfontosabb része a szereplők viselkedése, így a Maxis azon dolgozott, hogy minél életszerűbbek legyenek, s minél változatosabb legyen, az, ahogy reagálnak a körülöttük lévő világra, de ugyanígy sokat foglalkoztak a Create A Sim lehetőséggel, ami új módot ad arra, hogy felépítsük a simünket, ebbe beleértve azt is, hogy milyen érzelmei vannak és még azt is, hogyan jár, így ránézésre láthatjuk majd, mit érez. Mindezen felül új házépítési rendszert kapunk, jobban, részletesebben öltöztethetjük az emberekéinket, s végre bemutatkozik a multitasking is, amivel a szereplőnk egyszerre több dolgot is tehet.

Rachel Franklin azt ígéri, hogy mindezek együtt egy teljesen új játékot adnak, amit egészen más lesz irányítani, s már az első pillanattól kezdve világos lesz, hogy ebben bizony új technológiák dolgoznak -- mindebből pedig egy kicsi ízelítőt is kapunk, ugyanis hamarosan megjelenik a The Sims 4 Create A Sim Demo.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!