Star Trek Online - mégsem olyan egyszerű?Először is szeretném tisztázni a helyzetet, már amennyire a most elérhető információk ezt lehetővé teszik. Annyi biztos, hogy a csapat kiadót keres, és többel is tárgyal. Nyilvánosságra nem hoztak ebből egyelőre semmit, konkrétumokat erről a témáról és a játékról jövő év elején mondanak majd, addig még 1-2 apróbb morzsát hintenek majd csak el egy fejlesztői napló képében. Tárgyalások még folynak több céggel is, illetve a dizájn sincs lezárva, még egy kicsit képlékeny a dolog és a kiadótól is függeni fog majd a végső tartalom.

A játék producere, Daron Stinnett továbbá azt is mondja, nem hagyta ott senki a Perpetualt, minden STO fejlesztő ugyanúgy folytatja most is a munkát, mint eddig, a távozásokról szóló beszámoló rémhír volt (hála a jó égnek...). Végül az ugyebár nem 100%, hogy elkelt már most a cég, de egy "belsős forrás" szerint a "leegyszerűsített" játék nagyrészt ugyanolyan maradt, mint korábban volt, így maximum apróbb dolgok változhattak csak. A fő dolog, ami változhat, az üzleti modell, hogy ne csak a havidíjas rendszer legyen az egyetlen fizetési mód, hogy minél több játékos számára legyen elérhető a játék. A másik fontos irányvonal a tanulási idő hosszának lerövidítése, amit arra kell szánni, hogy egy új játékos belerázódjon a játékmenetbe, illetve ennek nehézségi szintje.

Star Trek Online - mégsem olyan egyszerű?És akkor jöjjön néhány részlet magáról a játékról, hogy ne csak száraz és bizonytalan "tények" röpködjenek. Az STO kezelőfelülete emlékeztetni fog a sorozatokból/filmekből megszokott LCARS rendszerre, de mind színekben, mind némileg felépítésben is eltér, hogy átláthatóbb, modernebb és a játék igényeihez illő legyen (mikor Mike Okuda kitalálta az LCARS-t,  még több, ma már megszokott dolog nem volt elterjedt, mint például a görgetés vagy a lenyitható menük, mozgatható ablakok). A HUD-ot lehet majd személyre is szabni, tehát átlátszóságot és színeket állítani, illetve egyes elemeket arréb tenni. A különböző fajok és hajók esetében is eltérő lesz a külseje, a jelen tervek szerint. A rajongók pedig, akik értenek az ActionScripthez, kedvükre variálhatnak majd benne bármit.

Ezen felül "okos" is lesz a kezelőfelület, mert a szituációtól függően láthatunk többet vagy kevesebbet belőle. Animálva is lesz több menü, de ezek gyorsan lefutnak, hogy ne kerüljenek a játékmenet útjába. Ráadásul egy gombnyomásra el lehet az egészet rejteni. A bolygók felszínén és az űrben látható HUD különbözni fog egymástól, de bármelyiket könnyen elérhetjük, ha szükség lenne rá a pozíciónktól függetlenül. Az új, a játékból lementett képeken (a korábbiak csak a motor képességeit mutatták be és néhány textúrát) még csak egy korai verzió látható, ami változni fog a fejlesztés során.

Star Trek Online - mégsem olyan egyszerű?A dizájnt elvitték egy kicsit a stilizált irányba (erre a CBS, amely a jogok birtokosa, egyből rá is bólintott), ami érdekes döntés, de az eddigi két kép alapján nekem tetszik, remélem, később sem kell majd csalódnom. A játékosok szabadon dönthetnek, hogy az űrben vagy a bolygók felszínén akarnak-e több időt eltölteni, mindkét játéktér gazdagon ki lesz dolgozva, rengeteg lehetőséggel. Ugyanez a szemlélet igaz az NPC-kre is, tehát ők sem csak küldetés-automatákként funkcionálnak majd, hanem lesz személyiségük is.

A képen, ahol az űrhajót és egy idegent láttok, a Gorn mögötti háttér 2D-s, de maga a karakter animált. A másodikon szereplő figura azt mutatja, hogy külső nézetben is lehet játszani, de a belsőt is megtartották, bármikor lehet váltani a kettő között. Az is biztos, hogy több képernyőt nem támogatnak majd induláskor, de később talán beépítik ezt a lehetőséget is. Ha nem lesz nagyobb fennakadás (amit sajnos a videó alatt szereplő szöveg nem garantál...), akkor egy-másfél év múlva meg is jelenhet a Star Trek Online. Most pedig nézzétek meg az alábbi kis videóelőzetest, melyből az új koncepciórajzok származnak:




És akkor egy kis feketeleves a végére, ami azt is jelenti, hogy a fent leírtak jó részét akár el is lehet felejteni, mert nem tudhatjuk, milyen hatása lesz a fejlesztésre, a kiadókeresésre. Nos, a Kohnke nevű PR cég beperelte a Perpetualt, mert szerinte jogellenesen járt el vele szemben. Ebbe beletartozik az egy korábbi hírben már említett cégátrendezés és a Gods & Heroes: Rome Rising játék fejlesztésének leállítása, illetve szerződések megsértése is. A jogi szöveg, ami a nyilvánosságra került periratokban található, alátámasztani látszik a Kohnke állításait, de a másik fél verzióját nem ismerjük, ahogyan a szerződéseket sem. A G&H a hivatalos verzió szerint nem lett törölve, csak meghatározatlan időre szünetel a fejlesztés, ez az, amit a felperes nem hisz el, és mivel már belefektetett egy kis pénzt, azt szeretné most viszontlátni. Bár egy új interjúban Stinett úr úgy nyilatkozott, hogy ő még lát reményt arra, hogy a jelenleg pihenő játék megjelenjen a jövőben.

Ez nem nagy összeg (80 és 290.000$ között, de ez mehet akár feljebb is), a Perpetualnak inkább a morális veszteség súlyosabb, ami később kihathat az üzletre is. A fejlesztők természetesen tagadják a vádakat, de azt is állítják, ez nem fogja befolyásolni a Star Trek Online munkálatait. Ezt majd meglátjuk, további hírekkel pedig jelentkezünk, amint valamelyik fél ismét a nyilvánosság elé lép.