Megint kiszivárgott a Steam szezonális akciójának kezdete. Ezúttal a Steam fejlesztői fórumán bukkantak fel a dátumok, és kiderült, hogy az őszi vásár november 25-én, azaz jövő hét szerdán kezdődik el, és egészen december elsejéig tart, majd december 22-től január 4-ig a nagy téli akciókat köszönthetjük.

Idén érdekessége, hogy sem az őszi, sem a téli leárazás során nem lesznek napi- és villámakciók, helyette minden leárazott játék az akció teljes idején tartani fogja a csökkentett árát -- persze, most is lesznek kiemelt ajánlatok 24 és 48 órára.

A közönség kedvenc opció kihagyása mögött az áll, hogy a Valve így szeretné „optimalizálni a vásárt az érdeklődők számára, és hogy több módon tudják kiemelni illetve ajánlani a játékokat.”

steam-logo-alt2.jpg