Tegnap este értesültünk arról, hogy Don Mattrick, az Xboxért felelős ember kissé vártalanul otthagyta a Microsoftot, s csatlakozott a Zyngához, mint a cég új vezérigazgatója. Mindezt az MS ma reggel hivatalos csatornákon keresztül meg is erősítette, s megtudtuk, hogy egyelőre nincs meg, hogy ki is lesz az új főnök.

A változásokra szinte azonnal reagált a Microsoft vezérigazgatója, Steve Ballmer, aki a munkatársainak küldött, majd az internetre is feltöltött üzenetében gratulált Mattricknek, s közölte: mostantól minden Xboxszal kapcsolatos információnak hozzá kell befutnia. Egyszóval ideiglenesen ő lesz az osztály vezetője, nagy valószínűséggel addig, amíg nem találnak valakit a helyére -- akár még az is lehet, hogy az Xbox One novemberi megjelenéséig így fogják kihúzni.

Az elemzők egyébként egyetértenek abban, hogy Mattrick távozásának nincs köze az Xbox One kezdeti problémáihoz, s attól sem tartanak, hogy a Microsoft interaktív szórakoztatásért felelős részlege összerogy nélküle. Az általános meglátás az, hogy egy jó, erős vezető, aki egy tapasztalt és hozzáértő csapatot hagyott maga mögött, akik különösebb gond nélkül tudják folytatni a munkát.

steve-ballmer.jpg