• Maya Hawke-nak vegyes érzései vannak Robin barátnője miatt
  • A Stranger Things utolsó évadában
  • Szerinte nem feltétlenül jó, ha egy karakternek a szerelmi élete van a fókuszban
  • Emellett pedig úgy véli, hogy így kevesebb játékidő jut majd Steve-nek

Az Amerikai Írószövetség sztrájkja miatt sajnos szünetelnek a Stranger Things utolsó fejezetének munkálatai, ám ez nem jelenti azt, hogy ne lenne beszédtéma a Netflix sikerszériája. A Tudum keretében például kiderült, hogy maga Sarah Connor, vagyis Linda Hamilton segíti majd a jól ismert csapatot Vecna legyőzésében (már persze ha ezt a szerepet szánják neki a Duffer testvérek), nemrég pedig Maya Hawke nyílt meg kicsit azzal kapcsolatban, hogy miként viszonyul a fináléban kibontakozó kapcsolathoz.

popsugar.jpg

A kép forrása: Popsugar

A harmadik évadban debütált Robin egy felettébb üde színfoltnak bizonyult a szériában, köszönhetően a jól megírt párbeszédeknek, valamint a színésznő odaadó játékának. A karakterről aztán relatíve hamar kiderült, hogy a gyengébbik nemhez vonzódik, az alkotók pedig – a negyedik évad zárásából kiindulva – elég nagy szerepet szánnak a Vickie-vel való kapcsolatának, ám Hawke nem érzi úgy, hogy erre feltétlenül szükség lenne. "Ez egyrészt nagyszerű, másrészt viszont szeretem, ha egy szereplőnek nem a szerelmi élete van a fókuszban." – nyilatkozta a Yahoo! Entertainmentnek. Nem ez azonban a legfontosabb ok, amiért kissé vegyesen viszonyul a dologhoz, sokkal jobban zavarja ugyanis az, hogy így kevesebb idő jut majd a Robin és Steve (Joe Keery) között kialakult barátság bemutatására. "A Steve-vel való barátság rendkívül különleges. A barátok szerintem nagyon fontosak az ember életében, így megérdemlik a műsoridőt." Robin és Steve között egyébként valóban rendkívül jól működik a kémia, az interjúból kiindulva viszont eléggé a háttérbe fog szorulni az ötödik évad során, ami nem feltétlenül jó lépés az írók részéről.