Szabotázs!A Sabotage főszereplője Violette Summer, akit egy valódi kémnő ihletett, Violette Szabo (a férje volt magyar származású), aki nagy sikereket ért el a második világháború alatt és kitüntetések sorát kapta. Igaz, azok jó részét csak halála után, ugyanis az egyik küldetése során elfogták, majd kivégezték. De azt meg kell jegyeznem, nem az ő történetét dolgozza fel a játék, csak a kémhölgyről mintázták a főszereplőt, mivel erős karakterre volt szükségük.

A játék úgy kezdődik, hogy Summers a kórházban fekszik és elég rossz bőrben van. Itt kezdi el feleleveníteni a küldetéseit, így afféle "flashback" vagy magyarosan visszaemlékező missziókat játszhatunk végig. Feladataink közt szerepel majd információk megszerzése, náci vezetők likvidálása vagy például segítségnyújtás a raboknak. Ez utóbbi viszont nem abból áll majd, hogy ki kell őket szabadítanunk - bár, éppen lehet úgy Szabotázs!is nevezni, de a konkrét teendőnk ciánkapszula eljuttatása lesz a fontos foglyok számára, hogy ne árulhassanak el titkokat, ha megkínozzák őket. Ez nem a fejlesztők ötlete, a valóságban is sok ilyen történt sajnos. Azért, hogy még jobban bele tudják élni magukat a játékosok, más megtörtént eseményeket is beleszőnek a játékba, de csak részben, hogy azért a játékmenetet úgy alakíthassák, ahogy szeretnék. Így például szemtanúi leszünk majd a Notre Dame kifosztásának is, amint a kincseket hordják kifelé a németek.

Szabotázs!A játékmenet elég sokoldalú lesz, ha minden megvalósul. A fentiek alapján elvárható lopakodás nagy szerepet játszik majd, és úgy könnyebb is lesz a dolgunk, de az akciódúsabb megoldásoknak is teret ad a játék. Ha odalopakodunk valaki mögé, akkor hasonló kivégzéseket láthatunk majd, mint a Manhunt 2-ben - annak a játéknak a producere is a csapat tagja már. Persze nem lesz annyira brutális, de azért elég felkavaró látvány lesz. Ezt fokozandó néha majd találunk a családjuknak szóló leveleket is a halott katonáknál, melyekből kiderül, legszívesebben csak hazamennének, nem pedig a náci hadigépezetet szolgálnák.

Amennyiben sikeresen hajtunk végre küldetést és kitüntetést is kapunk, akkor az pontokat is hoz a konyhára, melyeket eloszthatunk különböző tulajdonságok közt, melyek a következők: lopakodás, erő, állóképesség, lőfegyverek és a morfium felhasználásának hatékonysága. Igen, van karakterfejlődés is! De nézzük csak meg, mi is ez a Szabotázs!morfium dolog. Mint azt korábban említettem, Violette a kórházi ágyán fekve meséli a történetet. Ha játék közben már súlyosan megsérülnénk vagy a halál küszöbén állnánk, akkor lehet a morfiumhoz nyúlni, melynek segítségével egészen annyira lelassul az idő, hogy csak mi mozoghatunk. Ekkor odamehetünk a ránk tüzelő német mögé és végrehajthatunk egy kivégezést, ilyenkor csak ez engedélyezett. Ezt a hatást azzal magyarázzák, hogy az ápolók vagy az orvosok beadnak Summersnek egy kis adag kábítószert, mivel szemmel láthatóan nagyon szenved, és így a szer hatása alatt másképp emlékszik az eseményekre, ezért változtathatunk a saját végzetünkön (és szerencsétlen németekén).

Szabotázs!A játék grafikája is egyedi lesz, nem csak a játékmenetben próbálnak újítani. Az inspirációk közt szerepelnek Andrej Tarkovszkij filmjei is, mely észrevehető talán a képeken. A fejlesztők szeretnék hűen illusztrálni történetet, hiszen az egész egy visszaemlékezés, így szükség van a vibráló színekre és a sajátos stílusra.

A zene szintén különleges kell hogy legyen, ezért szerződtették Mona Murt, aki az "industrial" elnevezésű zenei stílusban alkotott maradandót, és Hermann Koppot is. ElőbbiSzabotázs! felel úgy általában a zenéért, sőt a hangját hallatja majd a végefőcím alatt, utóbbi pedig vonós hangszerekkel száll be, amikor szükség van rá. Kopp horrorfilmekben működött eddig közre és elég szokatlan dallamokat  és effekteket szokott komponálni, kíváncsi leszek, mit talál ki a játékhoz. Természetesen a szituációtól függően fog változni az intenzitás, tehát ha épp lopakodunk, akkor a feszültséget fokozzák majd, ha pedig menekülőre kell fogni a dolgot, adrenalint pumpáló ütemekre vált a muzsika.

A fejlesztők sorai közt vannak, akik olyan játékokon dolgoztak már, mint a Gothic, a Hitman második és harmadik része vagy a Spellforce 1-2, de a Rockstar Viennától is vannak emberek és független fejlesztésekben részt vett munkásaik is vannak. Ez és az eddig nyilvánosságra került részletek, azt hiszem, bizakodásra adnak okot a Sabotage minőségét illetően. A megjelenést 2008 őszére tervezi a Replay Studios PC-re és Xbox360-ra egyaránt, addig még biztosan hallunk róluk.