• Az Underworld Ascendant zöld utat kapott a Steamen
  • Összegyűjtötte a kívánt összeget a Kickstarteren
  • További 260 ezret is hozzácsapott az összeghez
  • Így több tartalmat tudnak a játékban elhelyezni a fejlesztők

Az OtherSide eredetileg 600 ezer dollárt akart összegyűjteni az Underworld Ascendant befejezéséhez, amit sikerült is teljesíteniük a múlt hét folyamán. Ám ez még nem jelentette a Kickstarter-kampány végét, addig ugyanis hátra volt pár nap. A végösszeg valószínűleg mosolyt csalt a fejlesztők orcájára.

Az Underworld Ascendant ugyanis 860 ezer dollárral fejezte be a kalapozást, meg némi apróval. Így nem csekély mennyiségű mérföldkövet is sikerült teljesíteni, vagyis megkapjuk majd az Underswamp és a Resonant Caves nevű területeket, Tracy Hickman regényét, a Lizardmen nevű intelligens fajt és néhány társul szegődő lényt, emellett kibővülnek és dinamikussá válnak a zenék és a hangeffektek.

A gyűjtögetés azonban még nem fejeződött be teljesen, ugyanis az OtherSide PayPalon fogadja a további felajánlásokat az Underworld Ascendant hivatalos honlapján keresztül. Emellett további terveik is vannak az év hátralévő részére, amikről bővebben majd hétfőn fognak nyilatkozni.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!