Technikailag az 1987-ben megjelent Street Fighter, avagy a Capcom üdvöskéje ugyan nem az első verekedős játék – ez a megtisztelő cím a Sega 1976-os Heavyweight Champ monokróm arcade gépét illeti meg –, de vitathatatlanul a világon a legsikeresebb. A teljes frencsájz mára már több mint 47 millió eladott példányt számlál, 12 milliárd dollár feletti összbevétellel. Az ide vezető utat kövezte ki a Street Fighter, mely elsőként játéktermi gépeken jelent meg, később pedig számos rendszeren tette tiszteletét, utoljára a sorozat harmincadik évfordulóján megjelent 30th Anniversary Collection antológiájában.
Tyúk vagy az aranytojás?
A Street Fighter-t, mint korának megannyi verekedős játékát, előtte és utána is, a kor küzdősport-akciófilmjei inspirálták, gondolunk itt elsősorban a Sárkány színrelép című filmre, Bruce Lee főszereplésével, és természetesen a címadó Utcai harcosra, Sonny Chibával. Aki pedig ezeket a vászonról a füstös arcade-ek képernyőire vitte, az Nisijama Takasi, aki a Street Fighter és a Capcom előtt az Irem-nél dolgozott. Ennél a cégnél tervezte meg az első beat'em up játékként számon tartott Kung-Fu Mastert (japánban Spartan X), melynek bossharcai szolgáltak a jövendő játékához inspirációul, és melyet cserébe a már említett akcióhősök inspiráltak. Ő és Matszumoto Hirosi voltak a két agy a játék mögött, melynek megjelenése után azonban távoztak a Capcomtól, és z SNK kötelékében többek közt az Art of Fighting és Fatal Fury képében vitték tovább örökségüket.
A Street Fighter a máig ismert és bevált recept alapjait lefektetve, egyesével enged össze összesen tíz gépi ellenféllel, akiket harminc másodperces BO3 meccseken (három küzdelemből a legjobb, magyarán két győzelemig) kell magunk alá gyűrni. A fő játszható karakter Ryu, de a második játékos bármelyik meccset megszakíthatta és párbajra hívhatta, Ken-t vezérelve, hogy győzelem esetén akár ő is folytathassa a bajnokságot. Ami megjelenésekor egyedivé tette, hogy a Street Fighterben, műfajában elsőként, nem „csak” különféle ütéseket-rúgásokat lehetett kivitelezni, hanem különleges támadásokat is.
Magának az arcade gépnek a különlegessége pedig a nyolcirányú joystick plusz hat akciógomb volt (három-három, különböző gyorsaságú és erejű ütés illetve rúgás), mely sokáig sztenderdnek számított a stílusban. Létezett az játéktermi gépnek egy „deluxe” változata is, mely csupán két gombra szűkítette le az akciókat, és a megnyomásuk tényleges erejétől függött, hogy milyen támadást hajtunk végre. Ez utóbbi nem aratott átütő sikert, de a Street Fighter irányítási rendszerét és különleges mozdulatainak ötletét majd’ minden később megjelent verekedős játék átvette.
Évtizedes örökség
A Street Fighter a játéktermekből később otthoni eszközökre, Commodore 64, ZX Spectrum, Amstrad CPC, Amiga, és Atari ST rendszerekre is átkerült, és később az MS-DOS sem maradhatott ki. Ahogyan az eredeti arcade masina emulált verziói szinte minden, azóta megjelent rendszeren és konzolon tiszteletüket tették: Capcom Arcade Hits Volume 1 (Windows), Capcom Classics Collection Remixed (PSP), Capcom Classics Collection Vol. 2 (PS2 és Xbox) és a már említett Street Fighter 30th Anniversary Collection (PS4, Xbox One, Nintendo Switch, és modern Windows).
És bár nem ünnepeltünk, de nem lehet elmenni szó nélkül az igazi áttörést jelentő Street Fighter 2 mellett, melynek különféle kiadásait és verzióit már csak számontartani is embert próbáló feladat: Champion Edition, Turbo, Super, Super Turbo, Hyper, HD Remix és Ultra. A siker kulcsa egyrészt az volt, hogy már nemcsak egy karaktert választhattunk, másrészt pedig, hogy elsősorban a fej-fej elleni küzdelmet helyezte előtérbe. Ezzel pedig egyrészt revitalizálta a lassan hanyatlásnak induló játéktermeket, és bár voltak más korai fecskék is, de emellett komolyabban teret engedett annak, amit ma már csak úgy ismerünk: esport.
