Az ügy az Activision függetlenné válásával kezdődött, azzal, hogy a cég 8,2 milliárd dollár értékben kivásárolta magát a Vivendi alól, amely egyébként is régóta igyekezett megszabadulni a játékrészlegtől. Az üzlet egyszerűnek hangzik, hiszen a felek ugyanazt akarták, ám lehet ez bonyolítani -- és sikerült is.

Bobby Kotick és Brian Kelly, az Activision-Blizzard két vezetője egy befektetői csoport élén 172 millió értékpapírt vásárolt meg, melynek összege 2,34 milliárd dollárra rúgott, s 25 százalékos részesedést jelentett a cégben. Ez a probléma gyökere, ugyanis a befektetői csoport élén Kotick ellenzett minden olyan, a kivásárlással kapcsolatos pénzcserét, ami nem érintette a saját részesedését, magyarul arra hajtott, hogy ő és csoportja szedje meg magát a különválás során. Kotick ráadásul ki is jelentette: rúgjatok ki, ha így akarjátok.

Az ügyhöz kapcsolódó periratokból kiderült, hogy Vivendi vezérigazgatója, Jean-Francois Dubos nem volt biztos abban, hogy ki merné ezt megtenni, de a cég pénzügyi felelőse és az Activision akkori elnöke, Philippe Capron meglépte volna, szíves örömest.

A kirúgásra végül persze nem került sor, de Kotickék még nincsenek kint az erdőből, júniusban ugyanis a bíróság úgy határozott, hogy felelniük kell a vezetőség azon vádjaira, miszerint a szóban forgó, 2,34 milliárd dolláros részvényfelvásárlással jogtalanul igyekeztek egy szép összeghez jutni.

bobby-kotick-alt3.jpg