• A Long War című XCOM mod készítő saját stúdiót nyitottak
  • Az első játékuk a Terra Invicta
  • Grand strategy űrlények ellen

Lelkes rajongókból álló csapat 2013-ban egy nagyszerű moddal örvendeztette meg az XCOM - Enemy Unknown játékosait, egy olyan alkotással, ami új fegyvereket és katonákat mutatott be, illetve olyan új mechanizmusokat, amelyek mélyítették a játékmenetet. A Long War más szóval megfogta azt, ami jó az alapjátékban, és pont annyit adott hozzá, hogy a veteránok elégedetten csettintsenek, ha ezzel együtt töltik be a játékot, vagy annak Enemy Within kiegészítőjét. Ha érdekel, innen töltheted le.

Hírünk témája azonban nem a Long War, hanem az, hogy a készítők kibontották a szárnyaikat, és alapítottak egy saját stúdiót, ahol maradva a kaptafánál, egy stratégiai játékot készítenek -- de nem ám egy XCOM-klónt.

A kép az XCOM-ból származik, és csak illusztráció.

A frissen létrehozott Long War Studios első játéka a Terra Invicta (nyersfordításban: Verhetetlen Föld) címet kapta, és egy grand strategy cím lesz, tehát kis, helyi összecsapások helyett nagyban kell gondolkodni, az ellenfél azonban ugyanaz, amint a Firaxis játékában, vagyis itt is idegenekkel kell felvennünk a harcot.

„Egy idegen faj jelent meg a naprendszerünk peremén, és elkezdték kóstolgatni a védelmünket, miközben egy inváziós sereget építenek. Játékosokként az a feladatunk, hogy egy tudósokból, politikusokból, katonai vezetőkből és ügynökökből álló tanács segítségével egyesítsük a bolygó népeit, azzal a végső céllal, hogy az űrben megharcoljunk a megszálló erőkkel.” -- írja a hivatalos oldalon kihelyezett leírás, ennél többet azonban nem kaptunk, még egy árva képet sem.

Nem kell azonban attól tartani, hogy sokáig információk nélkül maradunk, a csapat ugyanis a közeljövőben egy Kickstarter gyűjtést indít, és akkor majd elénk tárják a szaftos részleteket.