• Thandiwe Newton is csatlakozott a Wednesday 2. évadához
  • A színésznőt leginkább a Westworldből ismerheti a közönség
  • De a Mission: Impossible 2-ben is feltűnt
  • Egyelőre hét lakat alatt őrzik a karakterét

Sokan gondolták úgy, hogy a Stranger Things sikereit semmi nem fogja egyhamar megközelíteni Netflixen, erre jött Tim Burton sorozata, és alaposan meglepett mindenkit. Az Addams Family spinoffjaként funkcionáló Wednesday pillanatok alatt vált közönségkedvenccé, köszönhetően a rendező utánozhatatlan stílusának, valamint Jenna Ortega odaadó játékának. Éppen ezért egyáltalán nem meglepő, hogy a streaming szolgáltató már tavaly januárban berendelte a széria második évadát, amit Románia helyett immár Írországban forgat a stáb, és a nem túl emberbarát főszereplőt alakító Ortega szerint ezúttal a horror kerül előtérbe – sok rajongó legnagyobb örömére. A történet kapcsán egyelőre semmit sem tudni a soron következő felvonásról, casting terén azonban már van néhány olyan információnk, melyeknek felettébb örülhetünk.

thandiwe-newton-wednesday-netflix-westworld.jpeg

A kép forrása: Net-a-Porter

A Variety számolt be róla nemrég, hogy Thandiwe Newton is a produkció fedélzetére lépett, bár egyelőre nem tudni, hogy kit fog majd alakítani. Newton leginkább a negyedik évada után elkaszált Westworldből lehet ismerős az olvasók számára (Maeve Millay megformálásáért még Emmy-díjat is kapott 2018-ban), de a Mission: Impossible 2-ben is feltűnt Tom Cruise oldalán, emellett pedig olyan filmekben láthattuk a karrierje során, mint A boldogság nyomában, a 3 Oscar-díjas Ütközések és a Solo: Egy Star Wars-történet. Ráadásul nem ő az egyetlen jól ismert új érkező, hiszen állítólag a kiváló karakterszínész, Steve Buscemi is csatlakozott a stábhoz, szóval egy valódi sztárparádéra számíthatunk a Wednesday 2. évadától. Csak itt lenne már, nemde?