A The Elder Scrolls Online-hoz most egy olyan kiegészítőt jelentettek be, aminek leginkább a sorozat korai részeinek játékosai fognak örülni. A The Elder Scrolls Online: Morrowind bővítményben, Vvardenfell szigetén eleveníthetjük fel a Morrowindhez fűződő emlékeinket. Vagy abban az esetben, ha újdonság számunkra ez a terület, akkor csodálkozhatunk a kissé furcsa, de a maga módján kifejezetten gyönyörű vidéken. Az új kiegészítő idén nyáron, egészen pontosan június 6-án jelenik meg.

Az új bővítmény több mint 30 órányi friss tartalommal bír, továbbá érkezik vele egy új karakterosztály, és egy új PvP mód is, ami a Battlegrounds megnevezést viseli. Egy új, 12 főből álló csoporttal játszható próbatétel (Trial) is a nyáron megjelenő tartalmak közé tartozik majd. Az érkező The Warden karakterosztály a földmágia használatával tud harcolni, és egy olyan, halálos sebek ejtésére képes medve lesz az útitársa, amivel nem ajánlatos kötekedni. A bejelentés alkalmából egy igényesen kivitelezett, gyönyörűen animált előzetes is kiadásra került.