• Összefoglaltuk a 2015-ös The Game Awardsot
  • Psychonauts 2 bejelentés
  • Batman játékot készít a Telltale
  • Mozgás közben a Far Cry: Primal
  • Xenomorph a Mortal Kombat X-ben
  • Shadow Complex ingyen!
  • Kodzsima nem jöhetett el a Konami miatt
  • A Witcher 3 nyerte az év játéka díjat
  • És még nagyon sok minden más

Ma volt a The Game Awards, de nem hibáztatunk, ha nem maradtál fenn a két órás műsor kedvéért, hiszen az időeltolódás miatt nem éppen szerencsés időben volt, nagyjából hajnali háromkor kezdődött, mindez egy hétköznapon, amikor iskolába meg dolgozni kell másnap. Általános probléma ez minden, tengerentúlon rendezett eseménnyel kapcsolatban, de segítünk, ha lemaradtál, összefoglaltuk ugyanis a showműsor minden fontosabb mozzanatát. Vágjunk is bele, ugyanis van miről beszélni!

Amit nem láttunk jönni

A show előtt Geoff Keighley azt ígérte, hogy tíz világpremier bejelentésnek lehetünk majd tanúi, a napokban pedig ezek nagy részét, ilyen van olyan módon meg is ismerhettünk, így olyan sok meglepetésre nem számítottunk, így annál nagyobbat ütött a Double Fine és a Telltale bejelentése:

készül a Psychonauts 2 és lesz egy Batman sorozat!

Közel 11 évvel az eredeti játék megjelenése után Raz kalandjai folytatódhatnak -- már persze akkor, ha sikerült összegyűjteni a kellő mennyiségű összeget. A Psychonauts 2 ugyanis közösségi finanszírozásban keresi a fejlesztéshez szükséges összeget, de nem a Kickstarteren, ahol korábban több sikert is elért a csapat, hanem a Fig nemű, Schaferrel közvetlen kapcsolatba hozható platformon. A Fig, amelyen konkrét, a szó klasszikus értelmében vett befektető szerepében támogathatjuk a fejlesztést, és így a befolyt profitból is kapunk, a Double Fine egykori gazdasági igazgatója alapította, a tanácsadók között pedig ott van Schafer is, Brian Fargo (inXile Entertainment), Feargus Urquhart (Obsidian Entertainment), Alex Rigopulos (Harmonix Studios) és Aaron Isaksen (Indie Fund) társaságában.

A Double Fine 3,3 millió dollárt kér, ami elsőre soknak tűnhet, és az is, de pár dolgot figyelembe kell venni: az egyik, hogy a játékhoz szükséges pénz egy részét a Double Fine saját zsebből már összehozta, illetve egy csendestárs is besegített, másrészt az első Psychonauts, amely mindenféle problémákkal küszködött, közel 13 millió dollárba került. Máris nem olyan sok, ugye? Ezért a pénzért egy közvetlen folytatást kapunk, amiben Raz szerepében meglátogathatjuk a Psychonauts bázist, ahol rá kell jönnünk, hogy a társaságnak sokkal nagyobb szüksége van ránk, mit nekünk rájuk. A bázis szolgál majd az új központi helyszínként, ahonnan az új karakterek fejében küzdhetünk meg a legyőzésre váró démonaikkal, a régi és az új képességeinket is bevetve.

Egyéb részleteink sajnos nincsenek, de azt azért tudjuk, hogy a Psychonauts 2 PC-re és Macintoshra készül, és ha minden jól megy, akkor 2018-ban jelenhet meg, szóval nagyon sokára -- már ha egyáltalán elkészül. Eddig 440 ezer dollár gyűlt össze. Érdekesség, hogy a fejlesztls folyamatát most is nyomon követi a 2 Player Productions, ahogy a Broken Age esetében történt.

A Double Fine-hoz képest egészen szűkszavú, de hasonlóan nagy jelentőségű bejelentést tett a Telltale Games, akik a legújabb sorozatukról rántották le a leplet. Ez a Batman: A Telltale Games Series (nem a végleges cím), és… és hát nagyjából ennyit. Mondtam, hogy szűkszavú.

A csapat csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy 2016-ban kezdődik a sorozat, és asztali konzolok mellett PC-re és mobil eszközökre érkezik, de még azt sem árulták el, pontosan mire, bár nem nehéz kitalálni, hogy a szokásos platformokra kapjuk meg a denevérember epizodikus kalandjait. 

Meglepetés volt még Palmer Luckey, az Oculus Rift atyjának bejelentése is, ám őszintén szólva, ez inkább volt csalódás, mint bármi más, igaz, jó előre jelezte, hogy nem az előrendeléseket nyitják meg, de az ember reménykedhet. A nagy hír tehát az volt, hogy valamikor a jövő év elején jelentkezik a Rock Band VR, aminek hála egy virtuális valóságban, a lábunk előtt heverő virtuális közönséget szórakoztathatjuk a virtuális színpadon, a virtuális gitárunkat szorongatva. Az alábbi videóban, annak is a legvégén láthatjátok, nagyjából hogyan fog ez kinézni.

Botrány is volt

A játékok felhőtlen ünneplését egy váratlan esemény zavarta meg: a Metal Gear Solid V: The Phantom Pain nyerte a legjobb akció-kalandjátéknak járó díjat, de nem a tervező, Kodzsima Hideo vette át a díjat, hanem Kiefer Sutherland, ugyanis

a Konami megtiltotta Kodzsimának, hogy kiutazzon a gálára.

Mindezt a cég egy ügyvédje közölte Keighley-vel, akit láthatóan nagyon zavart a dolog, és felfoghatatlannak nevezte a döntést. Később, Twitteren gratulált a tervezőnek.

Videók, videók mindenhol

A nagyobb meglepetések után jöhetnek azok, amikről már eddig is tudtunk, ezek közül pedig mindenképpen a legfontosabb az, hogy most először láthattuk mozgás közben a Far Cry: Primalt. A Ubisoft alaposan visszatekerte az órát, és egészen a kőkorszakig vitt vissza minket, ahol folyamatos a küzdelem a túlélésért, hol a vadállatokkal, hol pedig a rivalizáló törzsekkel. 

A játékkal kapcsolatos legfontosabb új információ, hogy bemutatkozik a beast-master rendszer, amivel 17 különböző állat közül választva szelídíthetünk meg egyet, akit aztán harc közben behívhatunk segítségnek.

A The Walking Dead: Season 3 még messze van, de nem maradunk hullák nélkül, a Telltale ugyanis egy mini sorozattal jelentkezik, amelynek főszerepében Michonne áll majd, ma hajnalban pedig végre egy hosszabb pillantást is vethettünk a játékra.

A The Walking Dead: Michonne első része valamikor februárban jelenik meg PC, PS4, Xbox One, PS3, Xbox 360, iOS és Android platformokra.

Új karaktereket kap a Mortal Kombat X, jön ugyanis a Mortal Kombat X Season 2 DLC. Ebben egy Xenomorph (!), Leatherface, azaz a Texasi láncfűrészes gyilkos, Bo Rai Cho valamint a Cyrax, Sektor, és Smoke tulajdonságait egyesítő Tri-borg. A csomag, amely árat még nem kapott, valamikor jövőre jelenik meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra.

Új videóval jelentkezett a Where the Water Tastes like Wine is. Ha nem mond semmit a név, nagyon nem hibáztatlak, eléggé a radar alatt repülő játékról van szó, de érdemes odafigyelni rá, ugyanis a Gone Home programozójának saját projektje. Azt még továbbra sem tudjuk, hogy pontosan miféle programmal állunk szemben, csak azt, hogy utazásról és népmesék megosztásáról szól, mindez egyszerűen gyönyörű körítésben.

Tudtuk, hogy lesz felújított Shadow Complex, a Game Awards során pedig be is jelentette ezt az Epic Games. A kipofozott és kibővített (új közelharci mozdulatok, kihívások és új achievementek) játék, a Shadow Complex Remastered 2016-ban jelenik meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra, ám itt jön a csavar,

ha ellátogatsz a hivatalos oldalra, akkor PC-re más most, teljesen ingyen letöltheted az újrakiadást.

Az ajánlat december 31-ig szól, ami jó is, hiszen a szerverek összerogytak a terhelés alatt, lehetetlen elérni az oldalt, nem hogy be is jelentkezz (kell egy Epic Games profil) vagy letöltsd a szükséges állományokat.

Szintén nem volt meglepetés a Psyonix bejelentése, miszerint Xbox One konzolra is megjelenik a Rocket League -- februárban rúghatják az xboxosok a lasztit.

Új videót kaptunk az Uncharted 4-ből is, és ebben egy új karakter, egy harcos amazon mutatkozott be.

A beígért új Quantum Break gameplay-felvétel sem maradt el…

…és kaptunk némi űrbéli kalandozást is a Star Citizennek hála. 

Mindezen kívül, nem a műsor során, de mégis annak részeképpen láthattunk a Rise of the Tomb Raider első kiegészítőjét. A januárban esedékes Baba Yaga: Temple of the Witch során a szláv folklór mitikus teremtményével, a Baba Yagával foglalkozunk majd, a Microsoft ígérete szerint pedig több órányi új tartalmat kapunk, friss síremlékek, feladványok és legyőzésre váró ellenfelek képében.

Végezetül, Shaquille O’Neal a színpadon mutatta be a Shaq Fu: A Legend Reborn legújabb videóját. A játék nem új, tavaly kalapozta össze a fejlesztéshez szükséges összeget, és noha máig nem vagyunk közelebb a megjelenéshez, jó látni, hogy a PC, PS4, Xbox One, PS3, Xbox 360 és Wii U platformra készülő játékot nem nyelte el a föld.

És a győztesek?

A bemutatók és a meglepetések mellett az elmúlt esztendő kiválóságainak megkoronázásról is szólt ez a gála. Összesen tíz kategóriában hirdettek győztest a nagyjából két órás műsor során, ezek listáját pedig itt találjátok.

  • Az év játéka: The Witcher 3: Wild Hunt 
  • Legjobb családi játék: Super Mario Maker
  • Legjobb verekedős játék: Mortal Kombat X 
  • Legjobb multiplayer játék: Splatoon
  • Legjobb, mobilra/hordozható konzolra írt játék: Lara Croft Go
  • Legjobb eSport csapat: OpTic Gaming
  • Legjobb eSportoló: Kenny "KennyS" Schrub (Counter-Strike: Global Offensive/Team EnVyUs)
  • Legjobb eSport játék: Counter-Strike: Global Offensive 
  • Legjobban várt játék: No Man's Sky (Hello Games)
  • Legjobb történet: Her Story
  • Trending Gamer: Greg Miller
  • Legjobb indie játék: Rocket League 
  • Legjobb sport/verseny játék: Rocket League 
  • Games For Impact: Life is Strange
  • Legjobb rajongói alkotás: Portal Stories: Mel (Prism Studios)
  • Az év fejlesztője: CD Projekt Red (The Witcher 3: Wild Hunt)
  • Legjobb művészeti irányvonal: Ori and the Blind Forest
  • Legjobb akció-kalandjáték: Metal Gear Solid 5: The Phantom Pain
  • Legjobb zene: Metal Gear Solid 5: The Phantom Pain (Ludvig Forssell, Justin Burnett, Daniel James/Kojima Productions)
  • Legjobb színészi előadás: Viva Seifert (Her Story)
Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Isten veled, Ivata-san

A végére hagytam a show szomorú pillanatát, ugyanis, ahogy azt sokan megtippelték, volt egy rövid megemlékezés az idén tragikus hirtelenséggel elhunyt Ivata Szatoruról. Geoff Keighley és Reggie Fils-Aime gondolatait hallhatjátok az alábbi videóban:

Nos, ez volt a 2015-ös The Game Awards -- noha már előre tudtuk, hogy nagyjából milyen bejelentések lesznek, így is sikerült pár meglepetést okozni. A Psychonauts 2-t például szerintem senki sem tippelte, ahogy a Telltale-féle Batmant sem, és ha másért nem is, ezek miatt már érdemes volt a képernyőkre tapadni. Persze, más kérdés, hogy nektek hogy tetszett. Várjuk a véleményeteket a kommentek között!