• Újra a Sony birtokában a The Last Guardian név
  • Másodszor felejtették el meghosszabbítani
  • A játék továbbra is készül
  • De még nem tudni, mikor fog megjelenni

Megismétlődött az, ami 2012-ben: a Sony megfeledkezett a The Last Guardian név meghosszabbításáról, amit így a szabadalmi hivatal elvett tőlük. A cég azonban gyorsan visszafoglalta azt, némi megnyugtatást adva azoknak, akik emiatt attól tartottak volna, hogy most már minden remény elveszett.

Hétfőn számoltunk be arról, hogy a Sony elveszítette a The Last Guardian nevet, de másnap már jött is a megerősítés, hogy a játék ennek ellenére nem halott, továbbra is készül, csak egy bakiról van szó, most pedig le is zárult az ügy, a cég ugyanis újra a birtokában tudja a címet.

A következő kérdés persze az, hogy mikor lesz kész a játék. Nos, ezt egyelőre talán még a Sony sem tudja, az évek óta tartó fejlesztés ugyanis nem nevezhető fáklyásmenetnek, a legnagyobb csapás pedig akkor érte, mikor a projekt kitalálója és vezetője, Ueda Fumito kilépett, hogy szabadúszóként folytassa a munkát. Ő már 2013 óta már nem dolgozik a projekten, és nem tudja, mikor lesz kész a játék. A The Last Guardian tehát tetszhalott állapotban van, de reméljük, egyszer azért elkészül.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!