A The Witcher világában nincsenek hősök - az emberek ugyan szükségét érzik a segítségnek, és, miután megkapják az áhított beavatkozást, leütik, kirabolják, és megbecstelenítik segítőiket. Az elfek mocskos teremtmények, akiknek minden vágya a többi faj kizsigerelése, az emberek pedig fajgyűlölők: utálnak mindent és mindenkit, aki különbözik tőlük. Geralt, a The Witcher főszereplője, nem hős. Ő egy boszorkányvadász, egy figura, akinek nincsenek érzelmei, akit arra "tenyésztettek ki", hogy szolgálja a népet. Ám az esetében valami történt -  valami furcsa, megmagyarázhatatlan: először csak szánalmat érzett, később számtalan más, a fajtájához nem illő dolog került elő. De mitől is kezdett el önállóan gondolkodni, önállóan dönteni, érezni?

Többek között ezekre a kérdésekre is választ kapunk majd a mai napon aranylemezre került The Witcher játékból. A fejlesztők közölték: sok-sok késés, sok-sok csúszás, és számtalan bocsánatkérés után nincs tovább: befejezték, a végére értek a programnak, amelyet mi, PC-s szerepjátékrajongók úgy várunk, mint a megváltót. De nézzünk egy kicsit alaposabban The Witcher: arany csillanás a mélybenutána, mit várhatunk vele kapcsolatban, ki áll mögötte, és nagyvonalakban mégis, miért sikoltozik a szerkesztőségben mindenki - leszámítva Grathet, aki csak egy "Halo 3"-at motyog maga elé - ha szóba kerül a szoftver.

Geralt kitalálója a lengyel Andrzej Sapkowski 1948. június 21-én született, de tehetsége egészen 1986-ig titokban maradt: ekkor jelent meg első írása nyomtatásban, a The Witcher, a lengyel Fantasyka magazinban. A kritikák és az olvasók egyaránt a mennyekbe repítették az írót (aki mellesleg saját bevallása szerint hatalmas Tolkien-rajongó, és éppen ebből a szeretetből építette fel The Witcher: arany csillanás a mélybenspeciális, sötét és kilátástalan világát, a mester műveit a lengyel történelemmel ötvözve), aki ezek után hobbiként tekintett erre a szakmára. 1990-ben megjelent a Lesser Evil "rövid története", ezt követte 92-ben a Sword of Destiny, majd az In a Bomb Crater 1993-ban, ezek után többek között két könyv - Blood of the Elves és Narrenturm - született, 1994-ben és 2002-ben. Az író szerint történeteinek varázsa a realitásban rejlik. "Mindenki szereti olvasni Tolkien magasztos meséjét, azonban csak kevesen érzik benne otthon magukat." - nyilatkozta - "Ennek pedig az az oka, hogy a világunkban elképzelhetetlenek ilyen hősök, ilyen csodatételek. A Witcher világa azért áll közel hozzánk, mert bár itt is számtalan misztikus, képzeletbeli szörny és faj éli saját életét, ezek kapcsolata a mi mocskos világunkhoz hasonló: mindenki érdekből cselekszik, a hősöket pedig megbecstelenítik, mielőtt hírnévre tehetnének szert."

A játéknak még egy különlegessége mindenképpen lesz: a hazai polcokra teljes magyar szinkronnal kerül. Geraltot, a játék mutáns főhősét Csík Csaba Krisztián kelti majd életre: a fiatalembert azt hiszem, semmilyen szinkronrajongónak nem kell bemutatni, számtalan sikeres sorozatban hallhattuk már őt, ám igazán emlékezeteset a Dragon Ball sorozat Szívtelen Sátánjaként, illetve a Szökés Fernando Sucréjaként alkotott hangjával. Azar Javedet Vass Gábor szólaltatja meg nekünk: a színészt bemutatni egy évtized is kevés lenne. Az 51 esztendős úriember 1984-től a Madách Színház tagja volt, jelenleg Győrött dolgozik, azonban azok, akik netalántán nem járnak a kultúra szentélyébe, a televízióban is sokszor találkozhattak vele: sokáig az első magyar mozicsatorna "speaker voice"-a (bemondója) volt, de többek között megfordult már Bruce Willisként a Die Hard első részének eredeti szinkronjában, találkozhattunk vele Robert De Niróként, valamint Patrick Swayze-ként a Ghost című zsenális romantikus filmben. Kalksteint Kassai Károly formálja majd nekünk magyarrá - az 1957-ben született színészt leginkább Jackie Chanként ismerhetjük, de Steve Buscemit is ő szólaltja meg a legjobban. Dandeliont Csőre Gábor vési majd az emlékezetünkbe - remélhetőleg örökre -, róla azt hiszem, nem kell túl sokat mondani: Zsákos Frodóként és Eric Cartmanként felejthetetlen figurája lett a magyar szinkrontörténelemnek.

A program tehát most már teljesen késznek mondható: reméljük, a minőségnek csak jót tett a számtalan halasztás, pár héten belül együtt izgulhatunk Geraltért, és együtt hozhatjuk meg azokat a döntéseket, amelyeknek hála kiderül, hogy mitől más ő, mint az összes többi, hozzá hasonló figura. A Neverwinter Nights első részének motorját (!) felhasználó akció-szerepjáték reméljük, legalább akkora legendává válik megjelenése után, mint amilyen előtte is lett.