A texasi TimeGate stúdiót 1998-ban alapította meg két kuzin, Alan és Adel Chaveleh. Első címük, a Kohan: Immortal Sovereigns rögtön az élbolyba repítette őket, ezt követte a Kohan: Ahriman's Gift és a Kohan II: Kings of War. 2004 novemberében más témát húztak elő a kalapból, bár maradtak az RTS-nél: az Axis & Allies egy klasszikus táblás játék adaptációja volt, ez a stúdió eddigi legjobban fogyó címe. 2006-ban megkapták a lehetőséget, hogy elkészítsék a F.E.A.R. expanzióját (ebből valók a mellékelt képek), az októberben piacra dobott cucc igazolta a srácok tehetségét, bár túl sok újdonságot nem vonultatott fel, de korrekt munka volt.

A csapat tehát valóban sikeresnek mondható, így nem csoda, hogy egyre erősödnek, és épp három címen is dolgoznak, melyekről csak annyit tudunk, hogy két FPS-ről és egy MMO játékról van szó, idei tervezett megjelenéssel. Jelenleg nagy számban keresnek új munkatársakat, az álláshirdetésekből az is kiderül, hogy legalább az egyik FPS (de gyaníthatóan mindkettő) következő generációs (PC/X360/PS3) cím lesz, Unreal3 motorral, de bizonyos munkaköröknél a Littech technológia is említve van, ezen kívül a játéktervezőktől fantasy, sci-fi, és történelmi ismereteket is elvárnak.

TimeGate+Evolve: nyerő páros?

Nos, e három cím marketingmunkáját nem maguk akarják elvégezni, hiszen van olyan cég a piacon, mely ebben profi, és ez az Evolve. A csapat minden területen képviseli a szerződött felet, azaz stratégiai tervezéstől demók, sajtóanyagok készítésén át bemutatók, reklámkampányok szervezéséig, vállalják a közösségek fejlesztését és menedzselését (fórumok, chat), valamint a kapcsolódó weboldalak elkészítését is. Nem kisebb nevek szerepelnek portfoliójukban, mint az Atari, a CD Projekt, a 2K Games, a Stardock vagy épp az Irrational Games.

Az Evolve és a TimeGate tegnap jelentette be, hogy az említett három cím marketingmunkáinak elvégzésére szerződést kötöttek, így a texasiak koncentrálhatnak a hegesztésre, az Evolve pedig begyújtja a marketingrakétákat - ennek első jeleit bizonyára hamarosan látni fogjuk, és persze amint lehet, be is számolunk róluk.