A Respawn Entertainmentet a Call of Duty-sorozatért felelős Infinity Ward alapítói hívták életre még 2010-ben, miután az Activision vezetői, botrányos körülmények között, elküldték őket saját vállalatuktól. A csapat azóta egy bejelentetlen FPS-en dolgozik, melyből eddig egyetlen, homályos képet adtak közre mindössze -- alant ennek a screenshotnak láthatjátok a kiélesített, nem hivatalos változatát. Azon túl, hogy az EA zászlaja alatt jön a játék, még nem tudunk róla semmit, bár most lehetséges, hogy néhány szemfüles újságíró kiszúrta a program címét: Titan.

A Respawn Entertainment április 11-én védette le a fenti címet, szórakoztatóipari szellemi tulajdonként -- a hivatalos regisztrációs lapon többek között mint videojáték, szoftver, filmalapanyag és számítógépes program szerepel a Titan. Lehetséges persze, hogy csak munkacímről van szó, ám ez is több a semminél. A hivatalos leleplezésig egyébként nem kell sokat várni, hisz a Respawn kint lesz a 2013-as E3-on, bizonyára nem véletlenül.

Titan: A Respawn új játéka?