Az InXile Entertainment csapata 900.000 dollárt szeretett volna összekalapozni, hogy elkészíthesse a Planescape: Torment szellemi örökösét, a Torment: Tides of Numenerát. 74.405 ember annyira bízik a csapatban, hogy a Kickstarteren összesen 4.188.927 dollárt ajánlottak fel, ami a közösségi finanszírozó oldal történelmében rekordnak számít, legalábbis a videojátékok kategóriájában. Ám a csapat továbbment: elhatározták, hogy április végére összeszednek 4,5 millió dollárt. Thomas Beekers producer megerősítette, hogy bár az adományozás sebessége lelassult, a PayPalen így is sikerült begyűjteniük további 239.438 dollárt, úgyhogy szerinte a célt teljesítették.

„Mivel annyira fantasztikusak vagytok srácok, megvalósíthatjuk az összes tervünket, nem csak a játékos »erődjét«, hanem olyan őrültebb ötleteket is, melyek például a döntéseket és azok következményeit érintik.” – írta a blogján Beekers.

Szó mi szó, szép teljesítmény, csak aztán a csapat szolgáljon rá erre a bizalomra. Szerencsére nem is akarják elkapkodni a dolgot, és inkább halasztottak pár hónapot, így a Torment: Tides of Numenera csak 2015-ben jelenik meg -- és igen, a tervezők között immár ott találjuk az eredeti Planescape atyját, Chris Avellone-t is!