A Denuvo cég Anti-Tamper technológiáját kifejezetten olyan AAA-kategóriás játékok DRM-jének támogatására fejlesztették ki, mint a Just Cause 3, a Far Cry: Primal és a Hitman, és habár nem feltörhetetlen, de képes annyira lelassítani a kalózok munkáját, hogy a játékok addig ne legyenek feltörve, amíg a legnagyobb rájuk az érdeklődés a videojáték piacon.

Most azonban a PCGamesN arról számolt be, hogy orosz hackerek állításuk szerint feltörték a Rise of the Tomb Raider védelmét.

A hackerek azonossága ugyan eddig nem látott napvilágot, azonban az általuk feltöltött videóban tisztán látszik amint a crackelés után elindítják a játékot. A videó megosztotta az internetes közösséget. Egyesek szerint hamis, míg mások üdvözölték a teljesítményt.

Thomas Groebl, a Denuvo értékesítési igazgatója így nyilatkozott, amikor a crackről kérdezték: „mindig nehéz valamit kommentálni, amikor az a valami nem is elérhető nyilvánosan. Ahogy arról a subreddit beszámoló is szól, mindegyik crackfájl, ami elérhető a neten, hamisnak bizonyult.”

„Sosem állítottuk, hogy a termékünk feltörhetetlen, csupán azt, hogy nagyon nehéz feltörni. Számunkra a legfontosabb biztosítani, hogy a játék kelendő legyen a megjelenését követő első pár hónapban. Azt hiszem, ezt sikerült elérnünk, az összes nemrégiben megjelent címünkkel kapcsolatban.”

A subreddit továbbra is feltöretlennek listázza a Rise of the Tomb Raidert, azaz úgy tűnik, hogy akik a program kalózverzióra csorgatják a nyálukat, még jó ideig várhatnak.

Na de ti, kedves olvasók, sosem tennétek ilyet, ugye?

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!