Egy ideje már jól tudjuk, hogy a Bugbear csapata egy új játékon dolgozik, s az is világos, hogy ez a program a Flatout szellemi folytatása lesz. Nos, ma a csapat formálisan is bejelentette az egyszerűen csak Next Car Game névre keresztelt játékát, melynek neve ugyan nem valami megkapó, de a tartalom terén már mind a tíz ujjunkat megnyalhatjuk -- ez lényegében a következő generációs Flatout, amire a rajongók olyan régóta várnak már.

A Bugbear három játékban gondolkodik: az egyik a gyökerekhez visszatérő, a gondtalan, zúzásra koncentráló Flatout versenyekről szól, a másikban az a célunk, hogy megépítsük álmaink kocsiját, amit aztán a versenyekre, illetve a harmadik játékban főszerepet játszó roncsderbikre vihetünk.

Ez így együtt alkotja a Next Car Game által reprezentált csomagot, amelyben a csapat ígérete, s az alábbi videó tanulsága szerint nagyon részletes, az autó minden egyes porcikájára kiható törési modellel találkozhatunk, a cél ugyanis az, hogy gyakorlatilag eggyé váljunk az autónkkal, ehhez pedig a behatások részletes szimulációja kell.

A Next Car Game fejlesztése önállóan zajlik, a koncepcióban semmilyen potenciált nem látó kiadók közreműködése nélkül, így a csapat azt kéri a rajongóktól, hogy támogassák a fejlesztést az előrendeléseikkel: a legalacsonyabb összeg 25 dollár, a legmagasabb pedig 1000 dollár.

A tervek szerint a PC-exkluzív, 2-3 éves gépeken is vígan elfutó játék valamikor jövő tavasszal fog megjelenni, de aki előrendeli, az az év végén már belekóstolhat a korai kiadásba a Steam Early Access keretében. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Next Car Game -- Megjelenés: 2014 Q1 -- Gépigény: nem ismert