A látszat ellenére készül a Mass Effect film is, ám az EA az Assassin’s Creed produkcióval szemben nagyon nem sieti el a dolgot, hiszen az előkészületi munkálatok még csak most indulnak el, konkrétan sikerült megtalálni az új írót.

A Variety értesülései szerint a projekt új írója Morgan Davis Foehl, akinek korábbi munkái közt megtaláljuk a Távkapcs, a Férj és férj, illetve a Ments meg! című nagyszerű tévésorozatot. Foehl immáron a második írója a Mass Effect filmnek, hiszen Mark Protosevich (Thor, Legenda vagyok) munkáját veszi át, aki már megírta a forgatókönyvet, vagy legalábbis annak egy részét.

A munkálatok tehát szépen lassan haladnak, de ne várjuk még a premiert, hiszen pár nagyon fontos adalék, nevezetesen a rendező és a főszereplők még hiányoznak, de ha egyszer sikerül egy jó forgatókönyvet és egy ésszerű költségvetést kieszelni, teljes erővel elindulhat a munka.