• Új képek érkeztek a Gothic 1 Remake-hez
  • Ami az Alkimia Interactive gondozásában készül
  • A gyűjtői kiadást is megmutatta a THQ Nordic
  • A megjelenési dátumról és a játékmenetről azonban továbbra sem tudni semmit

Az Alkimia Interactive műhelyében készülő Gothic 1 Remake lényegében egy felmérés eredménye, hiszen a csapat még 2019-ben tette elérhetővé a felújítás demóját (pontosabban játszható teaserét), ami ugyan felettébb vegyes fogadtatásban részesült, de szerencsére így elég nagy volt az érdeklődés ahhoz, hogy a THQ Nordic zöld utat adjon a projektnek. Sajnos néhány előzetest leszámítva azóta sem lettünk sokkal okosabbak a projekttel kapcsolatban, így továbbra sem tudni, hogy mikor lát napvilágot a Piranha Bytes klasszikusának újrahangszerelt verziója, ahogy a tényleges, a teasertől állítólag merőben különböző játékmenetből sem láthattunk még semmit. Öröm az ürömben, hogy a kiadó nemrég új képekkel gazdagította a játék Steam adatlapját, melyek alapján egészen biztosan nem lesznek gondok az Unreal Engine 5 segítségével életre keltett látványvilággal, ráadásul a hangulat is ügyesen megidézi az eredeti produkciót.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A jelek szerint ezúttal a karaktermodellek miatt sem kell majd húznunk a szánkat (a Piranha Bytes alkotásai után ez valódi felüdülésként hat), ahogy a textúrák is kellően részletesek, szóval az Alkimia Interactive grafikusai jól láthatóan komolyan vették a feladatot. Nem úgy a kötelező érvényű gyűjtői kiadás készítői, amiről néhány napja rántotta le a leplet a THQ Nordic, a csomag azonban finoman szólva is hagy némi kívánnivalót maga után. A Sleeper Maskot ábrázoló falidísz ugyan még mutatós, ahogy a zenei album is kellemes adalék, a bőr karszalag és a szintén bőrkötésű napló azonban már kissé bazári hatást kelt – ennél nagyobb probléma viszont, hogy a kiadó úgy jelentette be a Collector's Editiont, hogy továbbra sincs megjelenési dátum, és még egyetlen képkockát sem láthattunk magából a játékból. Marketing szempontjából ez egyáltalán nem volt ésszerű lépés (ezt a videó alatti kommentek is remekül mutatják), szóval jó lenne, ha tűzoltás gyanánt kapnánk végre egy valamirevaló gameplay trailert.