Azt már ideje nagyon jól tudjuk, hogy kiegészítők útján visszalátogathatunk a fellegek felett úszó Columbiába, csak éppen azt nem tudjuk, hogy milyen új történetet kapunk. Anélkül, hogy lelőném a játék fináléját, maradjunk annyiban, hogy a lehetőségek gyakorlatilag végtelenek, így a fejlesztők bármit kitalálhatnak a kiegészítőt illetően -- az egyik ilyen lehetőség egy új társ megjelenése lehet.

A játékon dolgozó Michael Shahan LinkedIn profiljából kiderült, hogy ő az egyik animátor, aki egy új kísérőkarakter tervezésében és létrehozásában vállalt szerepet a BioShock: Infinite első letölthető tartalmához. Az természetesen a bejegyzésből már nem derült ki, hogy pontosan kiről lehet szó, de az például nem elképzelhetetlen, hogy az új történetben nem csak új társat, hanem egy új főszereplőt is kapunk, akivel mondjuk a Vox Populi soraiba állva egy bajtársunk segítségével vezetjük forradalomba a város elnyomott rétegét, illetve ugyanez megtörténhet a The Founders oldalán is, csak felcserélt célokkal, nevesen a megszokott rendszer fenntartásának érdekében ontjuk majd a vért -- és ezzel a két példával csak a két leginkább kézenfekvő lehetőséget soroltam fel, még csak meg sem karcolva a felszínt.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!