Érdemes a hírt egy kis DLC-gyorstalpalóval kezdeni. Az első DLC Babilóniát csapta a csomaghoz Nabukodonozorral; ez amúgy alapból járt a steames verziókhoz, de később mindenki számára elérhetővé tették, ráadásul érkezett mellé egy ingyenes update is Mongóliával és Dzsingisz kánnal. Őt követte egy dupla csomag (Spanyolország / Izabella és az Inka Birodalom / Pachachuti), majd Polinézia (a dallamos nevű I. Kamehameha királlyal), illetve Dánia, Kékfogú Haralddal. (Ezen túlmenően volt négy pályacsomag is Mezopotámia, Ázsia, Amerika és a Földközi-tenger térségével.)

Nos, ehhez a kínálathoz érkezik csütörtökön, azaz augusztus 11-én a Civilization and Scenario Pack: Korea, amelynek címéből könnyű kikövetkeztetni, mely civilizáció életébe is nyerhetünk betekintést. A Firaxis szakemberei Korea egyik legemblematikusabb uralkodóját választották vezetőnek, Nagy Szedzsong királyt, aki 1418-1450 között uralkodott, és egészen friss szemléletmódot hozott az ázsiai birodalom életébe -- többek között megalkotta a hangul nevű nemzeti írásrendszert, akadémiát alapított, felvilágosult törvényeket hozott, esőmérő eszközt talált fel, víz- és napórákat ötölt ki, melyekkel megkönnyítette a mindennapi életet.

Ám a DLC egy kevésbé békés korszakot is felölel: a japán inváziót. 1592-ben Hidejosi Tojotomi hadjáratot indított Ázsia bekebelezésére Koreán keresztül, ám az azóta mai napig nemzeti hősként ünnepelt I Szunszin admirális némi kínai segítséggel és az itt először bevetett teknőshajóknak (no meg kiváló stratégiai képességeinek köszönhetően) hét csatát is megnyert a tengeren a japánok ellen, így azok végül 1598-ban feladták a küzdelmet. Gondolom ezek után nem meglepő, hogy az egyik speciális egységünk az imént emlegetett vízi jármű lesz (lásd lent, középen), a másik pedig a sorozatlövő hwatcha, melyet a széria rajongói (illetve a Mythbuster-sorozat nézői) jól ismerhetnek (jobb szélen), a különleges képesség pedig a szintén fentebb megemlített akadémia, a Bölcsek Csarnoka (Jiphyeonjeon). A szamurájok elleni küzdelmet kínáló szcenárióban természetesen nemcsak a koreaiakat irányíthatjuk, de az érintett nemzeteket, azaz a kínaiakat, a japánokat, illetve a mandzsúriaiakat is.


Ahogy megpendítettem a bevezetőben, lesz egy különleges ráadás is: a Wonders of the Ancient World Scenario Pack ugyanis az első DLC, amely csodákkal bővíti a játékot; a hozzá kapcsolódó szcenárió az ókor világ hét csodája körül forog (öt nemzet valamelyikét képviselve kell versenyt futnunk a többiekkel és az idővel), közülük hármat tartalmaz a pakk: a gazdaságunkat támogató halikarnasszoszi mauzóleumot, Pheidiasz olümpiai Zeusz-szobrát, amely seregeinket erősíti, illetve a városok építését felturbózó epheszoszi Artemisz-templomot.


Mindkét DLC 3,49 eurót kóstál majd, ám érdemesebb megvásárolni a mindkettőt tartalmazó Korea and Ancient World Combo Pack nevű csomagot, amely 4,99 euróért elvihető, és egy igazi rajongónak gyakorlatilag kötelező vétel...