Természetesen nem a régi formájában, a technika fejlődése rajtahagyta a keze nyomát, ez elsősorban abban érhető tetten, hogy az egész konzol kényelmesen elfér akár a tenyérben is. Emellett kapott egy HDMI kimenetet, hogy a modern TV-készülékekre is fel lehessen kötni, belső akkumulátora USB porton keresztül tölthető, de ugyanúgy működik hálózati adapterrel is, ami viszont külön kapható, nem része az alapcsomagnak. Természetesen a klasszikus kontroller kisebbre faragott változatát is megkapjuk mellé, ami működik egyébként a Wii és Wii U konzolokkal is.

nes-mini.jpg

A kiadás egyébként NES Classic Edition névre hallgat, és harminc előtelepített játékkal érkezik, köztük olyan kihagyhatatlan klasszikusokkal, mint a Donkey Kong, Castlevania, Super Mario Bros, Final Fantasy, Ninja Gaiden, Metroid, The Legend of Zelda, csak hogy párat említsünk. A minikonzol méretéből adódóan kazettát biztos nem képes fogadni, kérdés, hogy vajon bővíthető lesz-e a lista. Az újjászületett NES világszerte November 11-től lesz elérhető, 59.99 dolláros ajánlott fogyasztói áron.

Közületek lesz valaki, aki be fog ruházni majd egyre?