Ha rossz rendezőkről van szó, mindenkinek az elsők között ugrik be Uwe Boll, aki „karrierje” során bemocskolta a BloodRayne, a Far Cry, a House of the Dead, a Postal és a Dungeon Siege neveket. Nem véletlenül utálja mindenki a munkásságát, de ezzel a derék Boll mit sem törődik, sőt újabb filmet szeretne rendezni.

De hogyan tehet szert gyorsan pénzre az egyszeri rendező? A bank nem jó, az bevasalja a tartozást, az eddig jövedelmező jogi kiskapu pedig már bezárult. Megvan! Hát persze, hogy a közösségi finanszírozás a helyes válasz! Boll 2013-ban el is indított egy gyűjtést, hogy elkészíthesse a Postal folytatását, és habár nevetségesen kevés pénzt szedett össze, ez nem szegte kedvét, és idén az Indiegogón próbálkozott egy bizonyos Rampage 3: No Mercy című film pénzelésével. Nyilván ez sem jött össze, de még ekkor sem vette a lapot emberünk, és ugyanezzel a filmmel a Kickstarteren kezdett el kalapozni, ám ahogy sejtheteitek, itt sem járt sikerrel -- igaz, még van hátra három nap, de nem úgy tűnik, hogy révbe ér.

Ekkor lett tele a pohár Boll számára, és egy nagyon mérges üzenetet tett fel az internetre. Itt minden támogatót elküldött melegebb éghajlatra, és kijelentette, hogy számára halott a közösségi finanszírozás. „Úgy tűnik, senkit sem érdekel a Rampage 3 és lehet, hogy nekem is így kellene tennem. Van elég pénzem, hogy az életem végig golfozhassak nyugodtan.” -- mondta, és érezni a hangján, hogy majd szétrobban. Nézzétek csak, nagyon szórakoztató!