• Lucy sajnos elég kevés XP-t gyűjtött a Fallout-sorozat első évada során
  • Legalábbis Many A True Nerd szerint
  • Aki kiszámolta, hányas szinten fejezhette be a főszereplő a nemrég debütált szériát

Talán még magukat a készítőket is meglepte, hogy milyen jó fogadtatásban részesült a Prime Video kínálatában elérhető Fallout, a siker azonban egyáltalán nem a véletlen műve, hiszen néhány kisebb hibát leszámítva az egyik legjobb videójáték-adaptációról beszélünk, ami valaha napvilágot látott. Az Amazon feldolgozásának ugyebár olyan RPG-k adták az alapját, melyekben kiemelt szerepe van a szintlépésnek, így aztán várható volt, hogy előbb vagy utóbb valaki kimatekozza, mennyi tapasztalati pontot gyűjtött Lucy (Ella Purnell) a kaland során. Mostanra már talán kitalálhattátok, hogy ez meg is történt, a Many A True Nerd nevet viselő X felhasználó ugyanis nagyszerűen (és ez most nem vicc!) levezette, hogy milyen úton-módon jutott XP-hez a történet eleinte kissé naiv hőse. Innentől masszív spoilerek következnek a széria cselekményével kapcsolatban!

lucyfalloutsorozat.png

A kép forrása: Bloomberg.com

A rajongó rögtön az okfejtés elején megjegyzi, hogy a szintlépés vélhetően a Bethesda Game Studios rendszere alapján működik, így a harcokból sokkal több tapasztalati pont származik, mint a küldetésekből. Hősnőnk ennélfogva eleve hátrányból indul, hiszen az esetek többségében sikerül kidumálnia magát a problémás szituációkból, bár néhány csótányt azért így is hideg tesz. Lucynak ugyanakkor problémái vannak a vízzel, amiből egyértelműen következik, hogy a Fallout-sorozat túlélő módban "játszódik", ergo gyorsabb a szintlépés – a protagonista legnagyobb örömére. Many A True Nerd azonban aláhúzza, hogy mivel Maximus (Aaron Moten) egyetlen pisztolylövéssel leteríti a Titusra támadó Yao Guai-t, a sorozat "nehézsége" vélhetően könnyű módra van állítva, ami az előző mondat miatt ugyan némileg ellentmondásos, ám emberünknek még erre is van magyarázata: Lucy telepített néhány modot a "végigjátszáshoz". A cselekmény átnyálazása után a bejegyzés szerzője arra a következtetésre jutott, hogy a főszereplő négy fő- és két mellékküldetést (szervkereskedők, Vault 4) teljesít az évad során, felfedez pár helyszínt (amiért ugye szintén jár TP), néhány alkalommal pedig a fegyvert is sikerül elsütnie (ezen a téren egyébként Maximus eredményei is számítanak, amíg társként van mellette), így összességében 4-5000 XP (plusz 1000 a fősodor teljesítéséért) üti a markát az utolsó képkockáig. Ez azt jelenti, hogy derék protagonistánk maximum a 8. szintig tudott csak mászni a ranglétrán, ami nem túl sok, de mivel eléggé valószínű, hogy lesz második évad, így még bőven van ideje arra, hogy felmarkoljon némi tapasztalati pontot.