• Már képeken is láthatjuk az új Xbox Series X modellt
  • Amely lemezmeghajtó nélkül érkezik és fehér színben pompázik
  • Állítólag már nyáron a piacra dobhatják

Noha még a Ubisoft stratégiai partnerségekért és üzletfejlesztésért felelős SVP-je, Chris Early is úgy véli, hogy a lemezes játékok soha nem fognak eltűnni a boltok polcairól, tagadhatatlan, hogy az elmúlt "néhány" év során alaposan megcsappant az érdeklődés a korongok iránt, és inkább a digitális áruházakban vásárolnak az emberek. Ebből adódóan nem igazán lepődtünk meg, amikor felröppent a pletyka a lemezmeghajtó nélküli Xbox Series X-ről, amely a szóbeszédek szerint fehér színben pompázik majd. Nos, ez utóbbi feltevést most már akár biztosnak is vehetjük, az eXputerhez közeli forrásoknak ugyanis sikerült lencsevégre kapniuk a hivatalosan még be sem jelentett masinát, a fotókat pedig természetesen meg is osztották a portállal.

xboxseriesxfeher.jpg

A fent mellékelt kép természetesen nem a szóban forgó masinát mutatja, mivel az arról készült fotók kimondottan rossz minőségűek lettek (vélhetően sietve lőtték őket egy tesztüzemben), IDE kattintva azonban megnézhetitek, miként is fest a ketyere. Ahogy az látható, dizájn szempontjából nem igazán történt változás, tehát ugyanúgy egy Series X-ről beszélünk, csak épp hiányzik belőle a lemezmeghajtó és más a színe. Az eXputer szerint belbecs terén sem nagyon számíthatunk újításra a továbbfejlesztett hűtőbordán túlmenően, így bár egyelőre nem ismert az ára, szinte biztosak lehetünk benne, hogy olcsóbb lesz, mint a normál változat, hiszen lényegében kevesebb komponenst tartalmaz. Az oldal előző beszámolója alapján júniusban vagy júliusban debütálhat a gépezet, szóval ha minden jól megy, hamarosan már a Microsoft is megerősítheti az imént leírtakat.