A PC-s játékosok talán nem tudják, de a Final Fantasyn és a Dragon Questen kívül volt még egy nagy JRPG-sorozat, ami mára sajnos feledésbe merült. Ez volt a Breath of Fire, ami 1993-ban kezdte pályafutását SNES-en, hogy öt nagy játékon és három konzolgeneráción át a PlayStation 2-es Breath of Fire: Dragon Quarterrel évtizedes pihenőre vonuljon. A 2002-es játékot követően senki sem hallott a sorozat felől -- nyáron azonban változott a helyzet, ugyanis idén augusztusban bejelentették, hogy jön a Breath of Fire 6, ami ráadásul nem valami menő next-gen konzolra fog megjelenni, hanem PC-re és mobileszközökre.

Eddig sajnos nagyon kevés információ állt rendelkeésünkre, de a minap elindult a Breath of Fire 6 hivatalos japán honlapja, a NeoGAF szakértői pedig hamar lefordították a fontosabb szövegeket. Kiderült, hogy a játék története egy, a világot kis híján megsemmisítő csata után ezer évvel veszi fel a fonalat, méghozzá az akkor jelentős hőstetteket véghez vivő, sárkányerőt birtokló ifjú reinkarnációjával a főszerepben. Természetesen őt mi irányítjuk majd, megszabva a nemét, külsejét, és néhány képességét. A történet persze nem mellőzi a kötelező főgonoszt sem, ami ezúttal egy Schwarz Birodalomnak nevezett szuperhatalom.

A játékmenet a szokásos JRPG-s klisékből építkezik majd. Tudjátok, körökre osztott harcrendszer, csapattagok, nehéz főellenfelek, városok, mellékküldetések, lineáris sztori. Nagy különbség az eddigi felvonásokkal (na meg az iOS-es és androidos változatokkal) szemben, hogy a PC-s Breath of Fire 6 egy böngészős játék lesz. Igen, böngészős! És ennek ellenére teljes értékű folytatásként kezeli a Capcom. A látványvilág a 16 bites JRPG-kre hajaz, ami megfelel a sorozat hagyományainak, az irányítás és a harc pedig könnyebb lesz a megszokottnál, igaz, attól nem kell félnünk, hogy a játék nem tartalmaz majd kellő minőségű kihívást.

Alant láthatjátok az első pár képet a japán verzióból. A Breath of Fire 6 2014 nyarán jelenik meg, pontos dátumunk azonban nincs.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!