Semmi sem tart örökké, tartja a mondás, és ez igaz a munkahelyekre is. Egyszer eljön az ember életében egy olyan pillanat, amikor valami új, valami izgalmas lehetőség felé veheti az irányt -- na, Chochoval most pontosan ezt történt. Aki látta a múlt heti Ezzel játszunk epizódot, már tudja, aki viszont nem, az most innen értesülhet: drága kollégánk elhagyja a PC Guru fedélzetét. Persze, nem kell aggódni, nem tűnik el teljesen (még csak nem is gyújtottuk fel a székét és sóztuk be a helyét), külsős cikkíróként még találkozni fogtok vele, csak ugye nem annyit…

Chocho hosszú-hosszú évekig dolgozott velünk, ez idő alatt pedig isten tudja mennyi cikkel, hírrel és videóval örvendeztette meg a közönséget. Ő foglalkozott a PC Guru Online irányításával, ő terelgette a magazin hardverrovatát, állandó szereplője volt videóinknak, és persze a havi rendszerességgel érkező podcast triójának biztos tagja volt. Tagadhatatlan, tehát, hogy egy nagy, Chocho formájú űrt hagyott maga után, de ígérjük, igyekszünk ezt a lehető legjobban betölteni.

Amióta itt vagyok, jóformán folyamatosan együtt dolgoztam vele, és habár kilométerek választottak el minket, jól együtt tudtuk működni. Sok mindent eltanultam tőle, mindig segítőkész volt és nyitottan várta az ötleteket, szóval egy nagyon jó kolléga volt -- és nem csak én gondolom ezt így! Álljon itt a szerkesztőség néhány tagjának búcsúja.

Chris

Hosszú évek óta dolgozom a PC Gurunál, s eközben megéltem már jó néhány kedves kolléga távozását. Szomorú dolog ez, de igyekszem nem a rosszra, hanem a szépre emlékezni. Chocho nem is tudom, mikor csatlakozott hozzánk, de annyit tudok, hogy először még fórumozóként járt nálunk a szerkesztőségben, gyermekded lelkesedéssel csodálta, hogy épp mit csinálunk. Én azt hiszem, akkor épp World of Warcraftoztam, szóval nem is emlékszem rá, hogy ott volt, de pár évvel később visszaette a fene hozzánk, sőt, még egy online állást is kapott. Végül annyira szorgalmasnak és értelmesnek tűnt (hiba volt ezt hinni, most már tudom), hogy felvették hozzánk főállásba is. Ennek köszönhetően egy irodába kerültünk, és itt megismertem, hogy mekkora kocka, valamint megtudtam, hogy léteznek olyan emlősök, akik egyetlen ebéd alkalmával képesek elfogyasztani saját testsúlyuk kétszeresét is. Ezen máig meglepődök. Mivel Chocho az online felületünk felelős szerkesztője volt, ezért folyamatosan nyaggatott videoanyagok elkészítésével. Így született meg az Ezzel játszunk sorozat, aminek aztán állandó tagjai lettünk. Ezek közül a legnézettebb anyagunk a Surgeon Simulator lett, amit azóta nagyjából 50.000-en láttak, de véleményem szerint a Sims 4-es anyagunk sikerült a legjobbra, amiben létrehoztam Chocho virtuális mását, és leéltem vele hőn áhított életét. Remélem, majd tényleg visszajön hozzánk Ezzel játszunk videókat csinálni, mert a rajongói (hahaha) teljesen ki vannak borulva, hogy lelép innen.

chocho-3.jpg

Készül az Ezzel játszunk...

DreamerInstinct

Bőségesen akadt alapanyag, amiből dolgozhattam, azonban ezeknek nagy része inkább egy-egy aprócska emlék csupán. Rövidek és alig pár mondatban leírhatók, mert ilyen ember ő: pár kedves szóval feldobja a napodat és pikk-pakk segít, ha gondod van. Hálám jeléül most írok pár keresetlen szót annak reményében, hogy BŐGNI fogsz! *insert gonosz nevetés here*

Elárulok egy kis titkot: amikor egy rendezvényről írunk, legyen ez Gamescom, E3 vagy TGA, azt közvetítésnek éljük meg. Itt ülünk a monitor előtt kókadva, szorgosan gépelve, mint a kisangyalok, nehogy az olvasók lemaradjanak bármiről. Tavaly sem volt ez másként; te (Cho), egy közös barátunk és jómagam leültünk „E3-azni”, miközben Skype-on beszélgettünk. Eközben születtek meg a cikkeink.

Este 6 órától másnap hajnal 7-ig végig pörgettük az egész eseményt. Volt, amit fikáztunk és volt, amin egyszerre kezdtünk fanboykodni/ fangirlködni -- ugye, Bloodborne trailer? Ha jól emlékszem, aznap hívtalak először Főnöknek, amit azóta is utálsz, de örökre rád fog ragadni. A lényeg, hogy rettenetesen jól szórakoztunk és ez nem a konferenciáknak volt köszönhető. Repkedtek a poénok és akkor, évek után először előtört a „haldokló fóka” nevetés. Ilyenkor annyira röhögök, hogy nem kapok levegőt és fura, nyüszítő hangot adok ki magamból. Megjegyezném, hogy ez a valóságban vicces, így leírva inkább rémisztő. Mindenesetre ez a legszebb emlékem a tavalyi évről, mert azon a napon visszakaptam valamit a régi szép időkből, amit annak az alkalomnak, nektek köszönhetek.

Idén már sajnos nem együtt nézzük az E3-at és ezért szomorú vagyok, de repes a szívem, amiért kezdesz magadra találni. Csak így tovább, és legyél nagyon ügyes.

U. I.: sírsz már, Főnök? Mert ha nem, akkor írj és mesélek még. :D

chocho-2.jpg

DreamerInstinct és Chocho a PC Guru Show színpadán.

JohnBart

Noha Chochóval személyesen először csak a 2011-es év végi GuruTali™-n találkoztam, kapcsolatunk annál korábbra nyúlik vissza: először 2008 környékén, az akkor még 3.0-s életkorú PGO fórumain konstatáltuk egymás létezését. Kölcsönös szimpátiánkat trollkodó mémekkel és vitaindító hozzászólásokkal jeleztük egymás felé – a komolyabb munkakapcsolatra 2009-ig kellett várni, amikor Chocho a lap állandó munkatársává (nem mellesleg a PGO egyik fő fogaskerekévé), jómagam pedig Gurus külsőssé léptem elő.

A mostanra (nagy örömömre barátsággá formálódott) cimboraságunk ezt követően kezdődött, és mint minden bromance, vérben és verejtékben formálódott; a szikrát egy lasertag-meccs adta, amit annak ellenére vesztettünk el hatalmas zakóval, hogy Chocho mellett Chris is a mi csapatunkban hadakozott, parancsait pedig ittuk, mint a feketesört.

Miután jómagam nem jegyzek hardveres cikkeket, általában nem dolgoztam közvetlenül vele, csak pár PGO-s anyagot szállítottam neki. A Skype-kapcsolat viszont ennek ellenére is állandó volt: gyorskorrektúrára átküldött cikkek, az érdekesebb hírek megvitatása, sörtúra-tervezés, és baráti beszélgetések egyaránt tarkítják Skype-falunkat, amely remélem, hogy a jövőben is tovább bővül majd.

Chocho, köszönöm az elmúlt hat évet, az új kihívásokhoz pedig erőt, kitartást, és sok örömöt kívánok – mindenesetre remélem, külsősként még sokáig erősíted majd a magazint, és az Ezzel játszunk videókban is hallak majd néha nyafogni. ;)

chocho-1.jpg

Én mindig mondtam, hogy jóképű fiatalember ez a Chocho.

Pozandr

Annak ellenére, hogy 2008-tól vagyok a PC Gurunál, Chochóval csak viszonylag későn találkoztam személyesen. Egy kedves, nyitott személyiségű embert ismertem meg Péterben, és az eltelt évek alatt egy igazi barátra leltem benne. Főnökként is mindig segített a munkámban, tanácsokkal látott el, megírta a jót és rosszat is, hiszen abból tanul az ember, ha rávilágítanak arra, hogy hol és miben hibázott. Munkája, ahogy vezette a PGO-t, engem is inspirált, hogy nagyobb részt vállaljak az oldal működésében. Az E3-ak és a Gamescomok alatt rendszeresen megbeszéltük az aktuális eseményeket, hogy hogy tetszenek a bejelentett játékok, és hogy mit várunk a jövőben.  Neki köszönhetem az első, magazinban megjelent hardvertesztemet. Nagyon megdöbbentem, amikor elmondta, hogy elmegy, hiszen a PGO már összefonódott vele, de az élet természetes velejárója, ha munkahelyváltásra kerül sor. Sok sikert kívánok neki az elkövetkező évekre, hiányozni fog!

Dzséjt

Chochóval először itt, a PC Guru Online-on találkoztam, az egyik Mass Effect 3 hír alatt zajlott egy kis eszmecsere közöttünk. Már nem igazán emlékszem miről, de arra igen, hogy ellentétes véleményen voltunk. Később beadtam a jelentkezésem a laphoz, és ő volt az, aki megkeresett, hogy lenne munka, de nem a magazinban, hanem az Online-on. Persze így is gondolkodás nélkül igent mondtam. Eztán ő tanította meg a hírírás csínját-bínját, és így indult, lényegében Chochónak hála a PC Guru-s karrierem, amit nagyon-nagyon köszönök neki. Sajnos viszont vidéki révén nem igazán tudok élőben találkozni a szerkesztőség tagjaival, így csak két év után ismerkedhettünk meg személyesen is a PC Guru Show-n.

chocho-4.jpg

:(

wilson

Én azt hiszem akkor találkoztam és igazából beszéltem először Chochóval, mikor odakerült az irodába. Az első hónapokban nem nagyon voltunk interakcióban, inkább csak akkor kezdve, mikor előzeteseket is elkezdett írni - és ehhez kötik az elmúlt pár év egyik legnagyobb irodai veszekedése. Bár ezen szerencsére sikerült túllépni, és soha se jelentett problémát együtt dolgozni, de Chocho számomra akkor vált igazán nélkülözhetetlenné, mikor összefogta az online-t, aztán pedig tavaly szeptemberben megkapta a magazinban a hardver rovatot. Onnan már csak egy ugrás volt, hogy "főállásban" is ezzel foglalkozzon, mert mindig egyértelmű volt, hogy a megahertzek, a megabájtok világa vonzza igazán, bár azért a Dark Souls - a Bloodborne kapcsán mindig durván beindult a nyálelválasztása, és a kedvenc hobbiját is örömmel űzte: a "nézzünk meg egy játékot és 5 perc után alázzuk a porba... hogy aztán 3 órával később lelkesedjünk érte" táncot. De hát így szerettük, és így is szeretjük Chochót :)

Jómagam, illetve a teljes szerkesztőség nevében, köszönjük a sok éves munkát, Chocho. Sok sikert a továbbiakhoz!