Essünk túl a rossz híren: a pletykák igaznak bizonyultak, a Mythic komoly csonkoláson esett át, kb. 60-130 közötti embert elküldtek a cégtől, állítólag nemcsak adminisztratív dolgozókat, de fejlesztőket, vezető tervezőket is. A kiadott közlemény szerint mindez nem befolyásolja a WAR sorsát, a játékosok nem fognak ebből semmit megérezni.

Ezt igazolják a sokkal jobb információk is. Az Eurogamer portálnak Jeff Hickman producer és Paul Barnett kreatív igazgató élő interjút adott, melyben beszámoltak a közelgő hónapokban érkező Call to Arms expanzió (erről szintén írtunk korábban) Land of the Dead nevű zónájáról, mely a napokban élesedik. Ez a zóna, mely két nagy részből áll (Necropolis, illetve Tomb of the Vulture Lord), mindenki számára nyitott lesz, 25-ös szinttől felfelé, egy hatalmas, mindenféle földi jóval teleszórt (nyílt küldetések, új játékmechanizmus, jutalmak, loot, és mindenféle remek cuccok) sandbox pálya -- ám csak a vállalkozókedvűeknek ajánlott, hiszen egy teljes RvR, azaz realm versus realm háború folyik benne, így egy Orderes játékos számíthat rá, hogy bármely bokorból ráugrik pár Destruction-hadfi, akár egy instance-on belül is! Ráadásképp mindenféle eventeket is szerveznek a srácok, például egy versenyt a két frakció között, amelynek nyertese pár órára kizárólagos joggal bitorolhatja a zónát.

Egy event, természetesen még az alapuniverzumban, épp ma indult, és tart egészen 15-éig. A Night of Murder elmossa a különbséget jó és rossz között, hiszen az Order és a Destruction erőinek az elf isntenség, Kaela Mensha Khaine a Tome of Knowledge lapjain található küldetéseit kell teljesítenie (például fel kell kutatni és megölni olyan ellenséges célpontokat melyek a „halál jelét” viselik magukon, és ezek játékosok is lehetnek!), Ezek sikeres végrehajtása isteni befolyás birtokába juttat minket, így exkluzív cuccokhoz juthatunk hozzá, például a „The Murderous” címmel felruházó Shadowbane Potion, az igencsak erős Talisman of Fell Whispers, vagy a frakciótól függő bónusztárgy (Order: Screaming Skull, Destruction: Murder Fang).

Miután a témában jómagam semleges vagyok, én drukkolok az uraknak, hiszen nyilván szívügyük a projekt, így aztán „megfogyva bár, de törve nem” hegesztik tovább a Warhammer univerzuma online kiterjedését.