• Nem kap több kiegészítőt a Witcher 3
  • A Blood and Wine az utolsó csomag
  • Még lesz egy hibajavítás, illetve később még egy, de ennyi volt
  • Hamarosan a csapat teljes erővel a Cyberpunk 2077-re fog koncentrálni
  • The Witcher 3: Wild Hunt teszt

Azt ugyan eddig is tudtuk, hogy a május végén esedékes Blood and Wine expanzió lesz a The Witcher 3 utolsó bővítménye, de azért nem árt ezt megerősíteni, azok számára, akik egy halvány reményt még dédelgettek arról, hogy a CD Projekt RED egy darabig még nem ereszti a méltán népszerű és sikeres játékát.

Konrad Tomaszkiewicz erősítette meg, hogy a csapat „csak” erre a két kiegészítőre, valamint a 16 ingyenes DLC-re vállalkozott, és amint ezekkel végeztek, akkor a főszerepet a következő nagy dobásuk, a Cyberpunk 2077 veszi át, amin egyébként az alapjáték befejezése óta dolgoznak, de a komoly munka majd csak most kezdődik -- éppen a fejlesztői készletet modernizálják, illetve dolgozzák át.

Az persze, hogy nincs több új tartalom, nem jelenti azt, hogy teljesen a háttérbe szorul a játék.

Tomaszkiewicz azt mondta, hogy igyekeznek minél több hibát kijavítani, és a Blood and Wine premierje előtt lesz is egy nagyobb patch, valamint ezen kívül egy későbbi hibajavítás is szóba került, de ez még nincs kőbe vésve.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!