Évek óta megfigyelhető, hogy csökken a World of Warcraft előfizetőinek a száma, a lefelé mutató trendet pedig csak az egyes kiegészítők tudják ideiglenesen korrigálni. A legutóbbi csomag, a Warlords of Draenor megjelenése előtt 7,4 millió előfizetőt számolt a Blizzard, ami tízmillió felé ugrott az új kaland megjelenésével -- most, közel hat hónappal az expanzió premierje után újra csökkent az előfizetők száma, mégpedig elég nagyot.

Az Activision gazdasági jelentéséből megtudtuk, hogy nagyjából hárommillió játékos hagyta ott Azerothot, így jelenleg 7,1 millióan maradtak, ami kevesebb, mint a Warlords of Draenor előtti tömeg, vagyis tovább folytatódik a leszállóág, ugyanakkor ez még mindig rengeteg ember, akik rendszeresen pénzt költenek.

Az Activision a közleményében úgy fogalmazott, hogy ez a csökkenés várható volt a korábbi expanziók tapasztalatai alapján, de a távozó játékosok által okozott bevételkiesését ellensúlyozza a meglévő felhasználók vásárlási szokásai és a bizonyos régiókban végrehajtott áremelés. „A World of Warcraft továbbra is első helyen áll az előfizetésese MMOG-k táborában.” -- foglalta össze a kiadó.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!