Az új asztali konzolok esetében sarkalatos kérdés lett a használt játékok ügye, ugyanis nem mindegy, hogyan viszonyul ehhez a gyártó egy olyan világban, ahol egyre nagyobb teret nyernek a másodkézből megszerzett programok. A Sony ezt a kérdéskört rövidre zárta azzal, hogy hagyni fogják a használt játékokat, pont úgy, mint eddig, ellenben a Microsoft nagyon zavarosan fogalmazott, külön díjat, meg korlátokat emlegetve, így nagy az aggodalom, az amúgy sem meggyőző bemutatót követően.

A prezentáció óta a Microsoft még nem öntött tiszta vizet a pohárba a használt játékokkal kapcsolatban, így nem tehetünk mást, mint külső, megkérdőjelezhető, de hitelesnek hangzó forrásokra hagyatkozni. Ilyen forrás a MCV portál, melynek munkatársai állítólag bolti kapcsolataik révén megtudták, hogyan működik a használtjáték-piacot kiaknázó rendszer.

Az történik, hogy a vásárló az adott, a Microsoft által jóváhagyott, s annak Azure keretrendszerére feliratkozott boltban beadja a már megunt játékát, ami az eladó felvisz az adatbázisba. Ekkor a program neve mellé bekerül az, hogy korábban már használták, a felhasználó profiljáról pedig törlik a játékot, mely első elindításkor hozzá lett kapcsolva -- ezért is kell naponta online szinkronizálni a konzolt.

A bolt ezután annyiért adja tovább a játékot, amennyiért szeretné, de mind a konzolt gyártó Microsoft, mind pedig a játékot kiadó cég kap valamekkora részesedést az eladott programból, így arra lehet számítani, hogy a használt játékok ára növekedni fog, hogy a boltok így kompenzálják a bevételkiesést. Sőt az is előfordulhat, hogy mindez a piac eme részét egyenesen meg is semmisíti, a ConsoleDeals stábja ugyanis úgy értesült, hogy a boltok csak 10 százalékot látnak majd az eladásból a gyártó és a kiadó jussának levonása után.

Ugyanez a portál azt is tudni véli, hogy 35 fontba kerül majd a konzolunkon aktiválni a használt játékot, amiről az MCV úgy vélni, nem egy külön összeg lesz a vásárlás mellett, hanem abba belekalkulált kiadás. De tényleg ez is csak találgatás, nem tudni még, hogy pontosan miről van szó, ami viszont senkinek sem használ, különösen nem a Microsoftnak; lehet, hogy éppenséggel igazak a szóbeszédek, de ha mégsem, akkor még a megjelenés előtt sokat ártottak a konzol megítélésének.

xbox-one.jpg

Xbox One -- Megjelenés: 2013 Q4