A belső nézetes lövöldévé konvertált XCOM finoman szólva sem kápráztatta el az eredeti játék rajongóit, így különösen nagy örömhír volt, mikor a Civilization-sorozat mögött álló Firaxis bejelentette: egy RTS-stílusú XCOM-ot készítenek, mely az első játék megreformált változata lesz.

A felütés természetesen változatlan maradt, vagyis a Földet ismeretlen szándékkal érkezett, veszélyes idegen lények támadták meg, s minden nagyobb városban felütötték a fejüket. A bolygónk népei persze nem voltak eközben tétlenek, és a valaha látott legjobban kiképzett alakulatot állították össze, melynek vezetőjeként a mi feladatunk lesz a fenyegetés megszüntetése.

A fejlesztők igyekeztek a játékmenet legtöbb elemét megtartani, de ahol megengedhető volt, ott javítottak, s ahol tudtak, ott új elemeket is becsempésztek, így lett például fedezékrendszer, s időegységek helyett megszabott mennyiségű lépésünk a pályán való navigációhoz, valamint bizonyos helyzetekben még látványos akciójeleneteket is láthatunk.



Az XCOM: Enemy Unknown a mostani állás szerint idén ősszel fog megjelenni PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra.