Új zombis horrorjáték van érkezőben, ráadásul a kidolgozottabb, komolyabb fajtából. A Hammerpoint Interactive által fejlesztett The War Z egy, a Day Z-ből ihletet merítő online zombis túlélőfesztivál, mely még idén ősszel kiadásra kerül barátságos, 30 dolláros áron. A játék ráadásul nem követel havidíjat, így nem kell attól tartanunk, hogy a pénztárcánk kiürülése véget vet az állandó túlélésnek.



A játék egy hatalmas, nyílt területen játszódik, melynek pontos méretei nem ismertek, de a fejlesztők szerint 200 és 400 négyzetkilométer között mozog. A programban lesz könnyebb és nehezebb mód is (utóbbit stílusosan Hardcore-nak hívják), a nézet pedig vagy TPS, vagy FPS, ez ugyanis helyzetfüggő. A The War Z-ben nagy hangsúlyt fektetnek a szerepjátékos elemekre, és többféle karaktert indíthatunk útjára, akik más és más előnyökkel, illetve hátrányokkal bírnak.

A tucatnyi elérhető képesség fejleszthető lesz, és hála a beépített aukciós háznak, nyugodtan csereberélhetünk a többi játékossal, ha valami éppen fogyóban van. Ez egyébként elég gyakran elő fog fordulni, ugyanis a The War Z egy realista megközelítésű program lesz. A zombik hada csak egy a potenciális veszélyforrások közül, az élő emberek néha náluk is sokkal rosszabbak tudnak lenni.

Épp ezért lesz beépített PvP, és mivel egy szerveren 250-en küzdhetnek az életben maradásért, valószínű, hogy a túlélőcsoportok közötti összetűzések a játékmenet jelentős részét képezik majd. De persze nem csak harcolni lehet egymással, hanem összefogni is: lesznek biztonságos zónák, ahol kereskedhetünk, de segítségért is kiálthatunk, sőt, akár fejvadászként is működhetünk.



A fejlesztők ígérik, hogy a program folyamatosan bővül majd, egyre több új fegyvert és felszerelést fogunk találni, na meg várhatók DLC-k is, méghozzá ingyen. A szerverek között pedig lehetőség lesz sajátot indítani, ha épp unjuk a dedikáltakat -- ez a modok rajongóinak külön jó hír.

És hogy mit szól mindehhez a Day Z-del előrukkoló Dean Hall?

"Azt hiszem, hogy a versenyszellem egészséges dolog, és igen impresszív funkciókat listáznak a srácok. Remélem, hogy a Day Z-hez hasonló projektek felkeltik pár fejlesztő, vagy akár kiadó figyelmét, hogy észrevegyék, mi is az ipar örök igazsága. Ugyanakkor ha ezek csak ígéretek, akkor nem jó nyomon járnak a fejlesztők, mert a Day Z is amiatt sikeres, hogy tíz évnyi munka áll a motor mögött, ami hajtja. A játékosok nem szeretik a légvárakat, akkor sem, ha a termék végül jó lesz. Mindig emlékeznek és keményen kritizálnak. Szerintem a Day Z sikere nem is a játékmechanizmus elemien múlik, hanem sokkal inkább a megközelítésen." -- fogalmazott Dean a PC Gamernek.

A The War Z tehát ősszel szólítja hadba a zombik ellen vonuló túlélők seregeit, kizárólag PC-n.