Kérjük jelentkezz be!

Foci

Kétségtelenül a világ legnépszerűbb sportja.
#522120 Ricco 2010. április. 28. 23:01
Ricco
Na ennyi volt. A Barca elhullott

Érdekes párharc volt, és gyakorlatilag a Barca saját magát ejtette ki. Nekem az esett le ebből a párharcból, hogy Mourinho sokkal jobb edző, mint Guardiola (amit mondjuk eddig is tudtam). Az első meccset gyakorlatilag odaajándékozták az Internek, persze hozzáteszem, hogy megérdemelt győzelem volt, csak azért nem kellett volna ekkora előnyt adni nekik. A második meccsen meg nem sokat csináltak. Volt 60 percük emberelőnyben és még ezzel sem mentek semmire. Az meg megint csak leesett, hogy az a Barcanak csak egy taktikája van, Guardiola nem nagyon tud más taktikát játszatni a játékosaival (ezt tavaly is megfigyelhettük, csak akkor volt egy 'bírójuk", így bejutottak a döntőbe, most nem...) Az Inter meg azt csinálta, amit kellett. Nem is értek sok embert, aki a szokásos "jjaj, de gusztustalan bunkerfoci" jelzőkkel jön. Banyek a foci nagy része taktikáról szól, itt ez volt a megfelelő taktika, amit Mourinho - a világ legjobb edzője - tökéletesen játszatta. Ez nem bunkerfoci, ez egy taktika. Itt csak a védekezés jöhetett szóba(pláne 10 emberrel), nem is tudom sokan mit vártak... Hát ennyi volt. Mondtam, jó lesz a Bayern - Inter döntő Hajrá Inter
#520177 Blake11 2010. április. 22. 17:51
Blake11
#520170 :: jedimaster (2010. április. 22. 17:43)
Örülök az Inter és a Bayern sikerének Az Inter végre megmutatta a Barcának, gyakorlatilag esélyük sem volt, Ibra sehol nem volt, Messit pedig simán fogták. Pedig 0-1-nél még nem gondoltam volna, hogy Inter siker lesz... A Lyon meg tényleg elpuskázta az esélyt, azért örülök, hogy nyert a Bayern, de ez a kör még nincs lefutva, a visszavágón is oda kell tenniük magukat. Ami az EL-t illeti: a Fulham-nek ígyis remek eredmény, hogy idáig eljutott, hát ha még döntőt játszhatna... Bár azért a Hamburg-ot én is esélyesebbnek tartom. A másik meccsen meg természetesen a Liverpool-ért szorítók majd
Ideje voltMár nagyon unom,hogy szinte minden évben a Barca van a döntőben(tény,hogy nagyon jók)de én nagyon szeretem a Barca-t.Juve drukkerként mondom:inkább Inter,mint Barca..
De persze továbbra is hajrá Bayern!
#520170 jedimaster 2010. április. 22. 17:43
jedimaster
Örülök az Inter és a Bayern sikerének

Az Inter végre megmutatta a Barcának, gyakorlatilag esélyük sem volt, Ibra sehol nem volt, Messit pedig simán fogták. Pedig 0-1-nél még nem gondoltam volna, hogy Inter siker lesz...

A Lyon meg tényleg elpuskázta az esélyt, azért örülök, hogy nyert a Bayern, de ez a kör még nincs lefutva, a visszavágón is oda kell tenniük magukat.

Ami az EL-t illeti: a Fulham-nek ígyis remek eredmény, hogy idáig eljutott, hát ha még döntőt játszhatna... Bár azért a Hamburg-ot én is esélyesebbnek tartom. A másik meccsen meg természetesen a Liverpool-ért szorítók majd
#520045 Ricco 2010. április. 22. 15:02
#520042 croow 2010. április. 22. 14:51
croow
#520039 :: Ricco (2010. április. 22. 14:47)
Én már várom a nyári átigazolásokat. Ki megy Madridba? Ribery? Rooney? Villa? Mindhárom? Am a Bl meccsekhez mit szóltok? Mourinho (!) rendesen elkalapálta a Barcát Idén sem lesz címvédés... A Lyon meg rendesen elcseszte tegnap. Ha nem állítják ki Toulalant, akkor meglehetett volna ameccs vagy legalább egy döntetlen... Riberyt emg remélem legalább 3 szezonra eltiltják. Undorító volt, amit művelt. Remélem nem iazol a nyáron angol csapathoz (majd ott lesz neki a Madrid, azt örüljön...) Remélem jó lesz az Inter - Bayern föntő (ahol természetesen az Inter alázni fogja a Bayernt)
Ricco írta:

em
Remélem jó lesz az Inter - Bayern döntő


Én úgy tudom még van két elődöntő, semmi nem dőlt el..
#520039 Ricco 2010. április. 22. 14:47
Ricco
Én már várom a nyári átigazolásokat. Ki megy Madridba? Ribery? Rooney? Villa? Mindhárom?

Am a Bl meccsekhez mit szóltok?
Mourinho (!) rendesen elkalapálta a Barcát Idén sem lesz címvédés...

A Lyon meg rendesen elcseszte tegnap. Ha nem állítják ki Toulalant, akkor meglehetett volna ameccs vagy legalább egy döntetlen... Riberyt emg remélem legalább 3 szezonra eltiltják. Undorító volt, amit művelt. Remélem nem iazol a nyáron angol csapathoz (majd ott lesz neki a Madrid, azt örüljön...)
Remélem jó lesz az Inter - Bayern föntő (ahol természetesen az Inter alázni fogja a Bayernt)
#517208 pageup91 2010. április. 11. 00:01
pageup91
Na 4. alkalommal nyert zsinórban a Barca a Real ellen ez is az ő szezonjuk lesz
#517196 autita 2010. április. 10. 23:18
autita
0-2 pedro is betelált
#517190 pageup91 2010. április. 10. 22:52
pageup91
Rég írtam ide, de most muszáj Real - Barca 0-1 Messi góljával a félidőben
#516191 jedimaster 2010. április. 07. 16:24
jedimaster
Hát ez van Ezt kell szeretni. Pedig 0-1-nél még olyan örömmámorban voltam... Nem mentegetőzésből mondom, de azért ha nem lenne az a sok hiányzó az Arsenal-ban többre is képesek lennének (nem volt Arshavin, Fabregas, Van Persie, Gallas, stb...). Kár.

Ami a mai meccseket illeti: a Lyon valószínűleg könnyedén továbbjut a 3-1-es győzelme után, a másik meccs nagyon érdekes lesz (kár, hogy a tévé nem közvetíti, vagy talán a digin lesz, de az nekem persze nincs... ), remélem a bajorok jutnak tovább
#516112 DarkEmperror 2010. április. 06. 22:44
DarkEmperror
Én teljességében egyetértek Citroval, azért lehetnek bármilyen alamuszik, meg minden, de ma lefocizták az ágyúsokat.
#516071 Blake11 2010. április. 06. 20:54
Blake11
#516063 :: jedimaster (2010. április. 06. 20:36)
Hamarosan BL-visszavágó Az Inter már továbbjutott (ugye az időeltolódás miatt előbb játszottak), megint csak 1-0-ás sikerrel Örülök neki, biztos vagyok benne, hogy az egyik nagy esélyese az idei kiírásnak Ami meg Barca - Arsenal-t illeti, én nagyon remélem, hogy az Arsenal összeszedi és odateszi magát, nagyon nagyon szurkolók nekik, és remélem, hogy a "papírforma" ellenére is továbbjutnak
Hajrá Bayern
Én is szorítok az ágyúsokért.
#516063 jedimaster 2010. április. 06. 20:36
jedimaster
Hamarosan BL-visszavágó

Az Inter már továbbjutott (ugye az időeltolódás miatt előbb játszottak), megint csak 1-0-ás sikerrel Örülök neki, biztos vagyok benne, hogy az egyik nagy esélyese az idei kiírásnak

Ami meg Barca - Arsenal-t illeti, én nagyon remélem, hogy az Arsenal összeszedi és odateszi magát, nagyon nagyon szurkolók nekik, és remélem, hogy a "papírforma" ellenére is továbbjutnak
#514610 Ricco 2010. április. 01. 14:44
Ricco
Hát elég furcsa meccs volt a tegnapi. A Barca rendesen elszórakozta, pedig eldönthették volna már ezen a meccsen a továbbjutást. Az Arsenalról meg no comment. Most megmutathatta volna, hogy felnőttek a feladathoz, és egy szinten tudnak maradni egy Barcelonával, de nem így lett. Nagyot csalódtam bennük. Nem volt megérdemelt a 2-2. Semmi játékuk nem volt. A statisztikákról meg inkább nem is mondok semmit (passzok: 2xx-6xx, kapuralövések: 9-22). Pedig elvileg az Arsenal is hasonló játékot játszik, mint a Barca, és hát azért most tűnt ki, hogy a játékosaik 'minősége' fényévekre van Messiékétől (Bendtner vs Ibra, lol)... Nah mind1. Ez hazai pályán azért nagy égés -az eredménytől függetlenül.

Az Intertől meg kb ezt vártam, bár a meccset nem láttam. Ezek a 'kis' csapatok azért ha csak 1-1 meccsre is de rendesen felszoktál szívni magukat a nagyok ellen. Meg azért az orosz/ukrán csapatok elég szívósak, főleg az utóbbi időkben... De sztem Inter továbbjutás lesz...

szerk: Amúgy, amit a Chelseafanatics-on olvastam, hogy Pato aláírt 5 évre a kékhez, az most kamu vagy mi? április bolondját járatják a szurkolókkal? Nagyon nem vicces Túl szép, hogy igaz legyen
#514549 jedimaster 2010. április. 01. 09:12
jedimaster
Hát, örülök a 2-2-es döntetlennek, de meg kell hagyni, kellett hozzá a szerencse is Na mindegy, legalább nincs vereség. Remélem a visszavágón jobbak lesznek az Ágyúsok.

Az Inter meg meglepett, hogy csak 1-0-ra nyert Itt inkább a helyzetkihasználással volt baj. Na sebaj, a győzelem az győzelem.
#514466 Ricco 2010. március. 31. 21:07
Ricco
Ez az. Élmény nézni az Arsenal játékát Csak így tovább, ha ügyesek vagytok, akkor 3-4 góllal megússzátok... 20 perc után most van náluk először folyamatosan... Ez eddig nulla...
#514386 Ricco 2010. március. 31. 17:22
Ricco
Állandóan a Barca van a döntőben?

Asszem a Francia párharc győztesével. Szóval már most kezdj el gondolkozni, hogy adott esetben melyiknek szurkolsz
#514382 Blake11 2010. március. 31. 17:14
Blake11
#514371 :: Ricco (2010. március. 31. 16:54)
Ez egyszerűen csak gusztustalan... A videó meg... pfff.... (mondjuk ettől függetlenül Neymar-t a Chelsea-be) Az a hangulat ami tegnap volt az Allianz Arenaban meg nem semmi... Le a kalappal, az uccsó percben lőtt gól meg még rátett egy lapáttal. Bizony Ez a BAyern továbbjuthat és kiverheti az MU-t, főleg ha okosan játszik, mint az Inter... Am Rooney lehet nem is lesz ott a visszavágón, mondjuk még nem 100-as az infó. De azt gyanítom, hogy a hétvégi Chelsea elleni meccset kihagyja... A Bordonak szorítottam, kár, hogy ekkora zakót kaptak Ma meg az Arsenal laposra veri a 'spanyolokat' Az Inter meg X-elni fog...
Én már kicsit unom,hogy állandóan a Barca van a döntőbenDe hát az egyik legjobb csapat..
Juventus nincs,szal egyszerű a képlet:
Hajrá Bayern
Hajrá Lyon
Am ha tovább menne a BM kivel kerülne össze...?
#514371 Ricco 2010. március. 31. 16:54
Ricco
Ez egyszerűen csak gusztustalan... A videó meg... pfff.... (mondjuk ettől függetlenül Neymar-t a Chelsea-be)

Az a hangulat ami tegnap volt az Allianz Arenaban meg nem semmi... Le a kalappal, az uccsó percben lőtt gól meg még rátett egy lapáttal. Bizony Ez a BAyern továbbjuthat és kiverheti az MU-t, főleg ha okosan játszik, mint az Inter...

Am Rooney lehet nem is lesz ott a visszavágón, mondjuk még nem 100-as az infó. De azt gyanítom, hogy a hétvégi Chelsea elleni meccset kihagyja...

A Bordonak szorítottam, kár, hogy ekkora zakót kaptak

Ma meg az Arsenal laposra veri a 'spanyolokat'
Az Inter meg X-elni fog...
#514355 jedimaster 2010. március. 31. 16:17
jedimaster
Hát, ez szerintem sem túl sportszerű módszer

Egyébként ki mit szól a tegnapi meccs(ek)hez? Mikor a MU már a 2. percben vezetett én azt gondoltam, hogy itt vége is van, lesz vagy 4-0... de szerencsére kellemesen csalódtam a Bayern-ben Igaz, a győztes találat most is csak az utolsó utáni percben jött, de szerintem ez nem von le semmit a győzelem értékéből. Azért az is igaz, hogy ez még nem lefutott, az Old Traffordon még szükség lesz legalább egy döntetlenre.

A Lyon - Bordeaux meccs pedig elég meglepő lett számomra, nem gondoltam volna, hogy ilyen sima lesz a Lyon győzelme (mondjuk a Bordeaux most éppen kikapott a Marseille-től a kupában, lehet, hogy az is közrejátszott). Sajnálom, mert én a Bordeaux-nak szurkoltam, de itt is még lehet változás a visszavágón.

Ami meg a mai meccseket illeti, nagyon fogok szurkolni az Arsenal-nak, illetve az Internek is
#514341 GeniousM 2010. március. 31. 15:12
GeniousM
Egy érdekes cikk. Olvassátok el. Szerintem ez nem szabályos és ezt be kellene szünteteni.
#513113 ChelseaKid 2010. március. 25. 15:02
ChelseaKid
Volt tegnap meccs?!!
Bakker lemaradtam róla... de legalább tart Malouda jó szériája. (Amióta itt van, sosem volt ilyen jó. ) És Drogba is rúgott gólt. Akkor ez rendben van, pipa.
#513011 Ricco 2010. március. 24. 22:20
Ricco
Patrick Van Aaholt??? Miről maradtam le? (mondjuk lehet a nevét sem írtam le jól)

Egyébként a első félidőben igen szarok voltunk most is, de most a másodikra legalább javult a játék. Malouda ismét zseniális...

P'mouth - Chelsea 0-3

Amúgy az a Drogba gól sem volt semmi Ilyet is ritkán látni. Szegény kapus
#512145 ChelseaKid 2010. március. 21. 22:15
ChelseaKid
Teljesen egyetértek Ricco-val, ilyen játékkal (amit november óta csinálunk) semmit nem érdemelnénk, és nem is fogunk semmit nyerni. Mi a francért nem tudtak várni még egy kacsit Hiddinkre, kirúgták az oroszok, ha jól emlékszem késő ősszel, simán megvárhattuk volna...
Amúgy valaki megmondhatná Ancelotti-nak, hogy a Chelsea nem a Milan, és hogy itt egy meccsen nem csak egy csapat rúghat gólt, hanem lehet egyenlíteni és fordítani is. Nyáron fiatalítani kell!
#512082 salery 2010. március. 21. 20:46
salery
Metaleagle: Igazad van a MU bíró függő ... a Milan meccsen is 12 szabad meg 2 büntető + 1-2 piros lap ,de ááá a bíró nem látott semmit se. A foci lassan nem csapat függő ,hanem bíró függő . Remélem valamit fognak ezzel csinálni.