Kérjük jelentkezz be!

Fotózás, fényképek!

Ez a téma a fotózásról és olyan képekről szól, amiket ti csináltatok, és meg szeretnétek osztani velünk, illetve a fényképezőgépekről is beszélgethetünk.
#431554 blarskerin 2009. július. 02. 18:25
blarskerin
Elrettentő péladaként, meg hogy ki tudjatok nevetni, felteszek három idestova harminc éves képet, három ugyanolyan korú űrhajómról:

Űrhajó 1
Űrhajó 2
Űrhajó 3
#425020 blarskerin 2009. június. 19. 19:35
blarskerin
Ha a nyáron siekerül eljutnunk Pécsre, majd próbálok egy pár képet összehozni, feltéve hogy a vezetés, meg a picifiam mellett lesz rá időm.
Eddig a legtöbbet otthon a saját gyártmányú modelljeimet fotózgattam.

Modell 1
Modell 2
Modell 3
Modell 4
#425002 Gpety 2009. június. 19. 19:01
Gpety
#424996 :: zapo (2009. június. 19. 18:55)
Jó képek, én már azt sem tudom, hogy volt beállítva, vagy automatára volt-e véve. Attól tartottam, hogy észrevesz és akkor hangoskodott volna jópár percig. Ezért csak zoomoltam, meg ellenőrizgettem a képeket, meg izgultam is rendesen A beállításoknál nem értem, hogy mi lehet pl. az intelligens ISO, ISO érzékenység, i expozíció konyhanyelven. Ugyan adtak hozzá kezelési útmutatót, de az már a haladóban részben van. Szerk.: a ralin viszonylag jó képeket csináltam, kis záridővel, de elég gyorsan jöttek az autók, én meg nem követtem, hanem csak kattintottam, mikor beért a képbe.
Én is leginkább auto-n fotózok, a manuális beállításokat mindig elfelejtem , elő kellene venni a leírását. Pedig néha az autofókusz helyett nem ártana manuálisan élesíteni, pláne este, távoli képek készítésénél.
#424996 zapo 2009. június. 19. 18:55
zapo
#424983 :: Gpety (2009. június. 19. 18:34)
zapo írta: De van, csak éppen kevésnek bizonyult.
Én az s5800-asnál mikor megvettem leginkább azt hiányoltam, de az árára gondolva elfogadtam, hogy ennyiért nem lehet mindent. Viszont ahogy egyre inkább használom egyáltalán nem hiányzik az optikai stabilizátor. Videónál van remegésgátló stabilizátor, az bőven elég, fényképezésnél meg a digitális zoom használata mellett is éles képet kapok a gyors exponálás bekapcsolásával. Ezt mutatja az alábbi 3 kép is. Nemrég Visegrádra mentünk és amíg a kompra vártunk,addig a várról készítettem néhány képet. Az első alacsony optikai zoom mellet, a második magasabb optikai zoom mellett, a harmadik pedig full optikai + digitális zoom mellett készült. Az első képen lehet látni legjobban a távolságot, de ennek ellenére a 3. kép is elég jó lett szerintem. 1 2 3
Jó képek, én már azt sem tudom, hogy volt beállítva, vagy automatára volt-e véve.
Attól tartottam, hogy észrevesz és akkor hangoskodott volna jópár percig. Ezért csak zoomoltam, meg ellenőrizgettem a képeket, meg izgultam is rendesen
A beállításoknál nem értem, hogy mi lehet pl. az intelligens ISO, ISO érzékenység, i expozíció konyhanyelven.
Ugyan adtak hozzá kezelési útmutatót, de az már a haladóban részben van.


Szerk.: a ralin viszonylag jó képeket csináltam, kis záridővel, de elég gyorsan jöttek az autók, én meg nem követtem, hanem csak kattintottam, mikor beért a képbe.
#424991 blarskerin 2009. június. 19. 18:48
blarskerin
Egy egyszerű kis Fuji gépünk van, 8,3 megapixeles és 4x optikai zoommal.
De hiába ügyeskedtem vele, a rakparton szinte minden kép homályos lett, amikor elhúztak előttünk a kocsik.
#424986 Gpety 2009. június. 19. 18:36
Gpety
#424978 :: blarskerin (2009. június. 19. 18:23)
Csak hogy én is kotnyeleskedjek egy kicsit, ezt a képet (mivel én túl alacsony voltam) a fiam készítette a Red Bull Street Parade-on. Ez a másik meg a rakparton készült.
blarskerin írta:

Csak hogy én is kotnyeleskedjek egy kicsit, ezt a képet (mivel én túl alacsony voltam) a fiam készítette a Red Bull Street Parade-on.
Ez a másik meg a rakparton készült.


Az első kép már csak a témáját illetően is 10 pontos.
#424983 Gpety 2009. június. 19. 18:34
Gpety
#424976 :: zapo (2009. június. 19. 18:19)
De van, csak éppen kevésnek bizonyult.
zapo írta:

De van, csak éppen kevésnek bizonyult.


Én az s5800-asnál mikor megvettem leginkább azt hiányoltam, de az árára gondolva elfogadtam, hogy ennyiért nem lehet mindent.
Viszont ahogy egyre inkább használom egyáltalán nem hiányzik az optikai stabilizátor. Videónál van remegésgátló stabilizátor, az bőven elég, fényképezésnél meg a digitális zoom használata mellett is éles képet kapok a gyors exponálás bekapcsolásával.
Ezt mutatja az alábbi 3 kép is. Nemrég Visegrádra mentünk és amíg a kompra vártunk,addig a várról készítettem néhány képet. Az első alacsony optikai zoom mellet, a második magasabb optikai zoom mellett, a harmadik pedig full optikai + digitális zoom mellett készült.
Az első képen lehet látni legjobban a távolságot, de ennek ellenére a 3. kép is elég jó lett szerintem.

1
2
3
#424978 blarskerin 2009. június. 19. 18:23
blarskerin
Csak hogy én is kotnyeleskedjek egy kicsit, ezt a képet (mivel én túl alacsony voltam) a fiam készítette a Red Bull Street Parade-on.
Ez a másik meg a rakparton készült.
#424976 zapo 2009. június. 19. 18:19
zapo
#424973 :: Gpety (2009. június. 19. 18:14)
Optikai képstabilizátor nincs rajta?
De van, csak éppen kevésnek bizonyult.
#424973 Gpety 2009. június. 19. 18:14
Gpety
#424972 :: zapo (2009. június. 19. 18:11)
Gpety írta: Az S5800-as alig volt több 30-nál.
Viszont sürgősen kellett szerezni szalagavatóra egyet és csak ilyet tudtunk venni két nappal előtte, hidd el, nekem a fele árú is jó lett volna, akkor maradt volna VGA-ra is. "De akkor már normálisat vegyünk" - így anyám. Csak úgy, amatőr képek: Rózsa Rózsa 2 Hétfőn voltam kint lesben, egy őzsutát fényképezgettem, csak elég szűkös volt a magasles, és a korlát is hiányzott, vigyázni kellett, nehogy leessek róla. A képek sem lettek valami jók, támaszték hiányában, szürkületben, illetve az őz is nagyon távol volt, hiába a 18x zoom, a plusz digitális zoom pedig csak rosszabb volt, akkor már nagyon "remegett" a kép. Ez a kettő lett a legjobb: Őzike Őzike 2
Optikai képstabilizátor nincs rajta?
#424972 zapo 2009. június. 19. 18:11
zapo
#424949 :: Gpety (2009. június. 19. 17:44)
Az S5800-as alig volt több 30-nál.
Gpety írta:

Az S5800-as alig volt több 30-nál.

Viszont sürgősen kellett szerezni szalagavatóra egyet és csak ilyet tudtunk venni két nappal előtte, hidd el, nekem a fele árú is jó lett volna, akkor maradt volna VGA-ra is.
"De akkor már normálisat vegyünk" - így anyám.
Csak úgy, amatőr képek:
Rózsa
Rózsa 2

Hétfőn voltam kint lesben, egy őzsutát fényképezgettem, csak elég szűkös volt a magasles, és a korlát is hiányzott, vigyázni kellett, nehogy leessek róla. A képek sem lettek valami jók, támaszték hiányában, szürkületben, illetve az őz is nagyon távol volt, hiába a 18x zoom, a plusz digitális zoom pedig csak rosszabb volt, akkor már nagyon "remegett" a kép.
Ez a kettő lett a legjobb:
Őzike
Őzike 2
#424954 Gpety 2009. június. 19. 17:49
Gpety
#402959 :: Gpety (2009. április. 26. 08:39)
Nemrég a szerencsi várkertben jártam, ott készítettem néhány fotó. Sajnos a legtöbbet nappal szemben, ami meg is látszik. Egyébként ajánlom mindenkinek figyelmébe a várban lévő képeslap múzeumot. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
Gpety írta:

Nemrég a szerencsi várkertben jártam, ott készítettem néhány fotó. Sajnos a legtöbbet nappal szemben, ami meg is látszik.
Egyébként ajánlom mindenkinek figyelmébe a várban lévő képeslap múzeumot.
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10


Én már a múltkor linkeltem be néhányat. Szerintem egy 30k-s géptől nem rossz képek.
#424949 Gpety 2009. június. 19. 17:44
Gpety
#424946 :: zapo (2009. június. 19. 17:31)
Nekem ilyen van, tavaly vettük 81000-ért, 4GB SDHC memóriával. Már csak meg kell tanulni kezelni.
Az S5800-as alig volt több 30-nál.
#424946 zapo 2009. június. 19. 17:31
zapo
#424943 :: kacsurka (2009. június. 19. 17:26)
Az enyém 46 ezer volt, szintén 3 megapixel, de ezen van 3-szoros optikai zoom!
Nekem ilyen van, tavaly vettük 81000-ért, 4GB SDHC memóriával.
Már csak meg kell tanulni kezelni.
#424943 kacsurka 2009. június. 19. 17:26
kacsurka
Az enyém 46 ezer volt, szintén 3 megapixel, de ezen van 3-szoros optikai zoom!
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
#424941 anubys 2009. június. 19. 17:23
anubys
Én meg maradok a jól bevált Canon-nál.
Még ma is használom az első gépem, egy Powershot A300-at. Belegondolni is szörnyű, hogy anno 60 ezret adtam a 3 megapixeles, optikai zoom nélküli gépért, a hozzá való 256 megás CF kártyáért meg16 ezret.
#424928 kacsurka 2009. június. 19. 17:00
kacsurka
Nekem ilyen gondjaim nincsenek, mert a mostani gépem is elég régi, és nem tud sokat!(Fuji A330)
De van a családban egy S5800-as gép, szóval ez csak olyan hobby fényképező lenne, mint a mostani!
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
#424922 Gpety 2009. június. 19. 16:42
Gpety
#424890 :: kacsurka (2009. június. 19. 15:10)
Ha videózást is szeretnék akkor már valami HD cuccost kéne venni, de igazából nekem a formája tetszik annak amit linkeltem.(mindkettőnél) További előny még a víz és ütésállóság mindkettőnél! Bár ez a lecserélés még nagyon elméleti síkon mozog nálam!
Az S2000HD igazából nem full HD ugyan, de az 1280 x 720 felbontás videózáshoz szerintem elég.
Amiket linkeltél tényleg szép formájúak és minden bizonnyal strapabíróak is. Az egyetlen gond az ilyen nagyon kompakt gépekkel, az optika. Kicsi a lencséjük, így a fénygyűjtő képességük is kevéske, a 3x-os optikai zoom meg már a legalapabb gépeknél is megvan.
Nálam elsődleges a jó optika, a sokszoros optikai zoom. Épp a múltkor volt egy szabadtéri céges rendezvényünk (evés, ivás, füvön alvás ), ahol az egyébként nagyon olcsó s5800-asom 10x-es optikai zoomjával egy helyből állva be tudtam fogni az egész terepet.
#424890 kacsurka 2009. június. 19. 15:10
kacsurka
Ha videózást is szeretnék akkor már valami HD cuccost kéne venni, de igazából nekem a formája tetszik annak amit linkeltem.(mindkettőnél) További előny még a víz és ütésállóság mindkettőnél! Bár ez a lecserélés még nagyon elméleti síkon mozog nálam!
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
#424419 Gpety 2009. június. 18. 20:25
Gpety
#424392 :: kacsurka (2009. június. 18. 18:52)
Legutóbbi PcGuruban volt egy rövid cikk erről a gépről! Nagyon megtetszett ez a forma, meg minden tulajdonság, de a cikkben előny volt a mérsékelt ár! Hát ez minden, csak nem mérsékelt! Most elkezdtem gondolkodni, hogy lecserélem a gépemet, de még rágódom rajta. Az előzőhöz hasonló ez, csak ez harmadába kerül. Igaz nincs HD videózás,meg még pár dolog, de ezért nem olyan drága. Nekem ez elég szimpatikus kis gép!
kacsurka írta:

Legutóbbi PcGuruban volt egy rövid cikk erről a gépről! Nagyon megtetszett ez a forma, meg minden tulajdonság, de a cikkben előny volt a mérsékelt ár! Hát ez minden, csak nem mérsékelt!
Most elkezdtem gondolkodni, hogy lecserélem a gépemet, de még rágódom rajta. Az előzőhöz hasonló ez, csak ez harmadába kerül. Igaz nincs HD videózás,meg még pár dolog, de ezért nem olyan drága. Nekem ez elég szimpatikus kis gép!


Hát az első szerintem sem ér meg 100 ropit, az egyszer szent. A második megéri az árát, de képességei ezt tükrözik is vissza. Ha árához mérten jó gépet akarsz venni, akkor a kettő között van árban a Finepix S2000HD. Ezzel már egész jó videókat lehet készíteni.
Ha mindenképp kisebb, kompaktabb gépre vágysz, akkor szerintem a Casio Exilim EX-Z100 is jó választás lehet.
#424397 találd]{i 2009. június. 18. 19:10
találd]{i
Általános iskolában jártam fotó klubba, ott elég sok mindent megtanultam a fotózásról, de még a filmezésről is. Saját sulitévénk is volt amit havonta vetítettünk, kellemes idők Egy öreg Smena ruszki fényképezőgépem volt ( asszem jól írtam a márkáját ) nagyon hálás kis jószág volt, csak amikor megkaptam már akkor is öregebb volt mint én, mindent manuálisan kellett beállítani rajta, de pont attól tanultam meg, hogy mik a fotózás alapjai, sajnos azóta végelgyengülésben ( anyagfáradás vagy mi tönkrement ) de az volt a kedvenc gépem.