Kérjük jelentkezz be!

Most láttam

Friss moziélmények, rövid kritikák, kedvcsinálók!
#581796 kacsurka 2010. november. 25. 15:47
kacsurka
#581664 :: Borsodi (2010. november. 24. 21:41)
Az osztály Nagyon elgondolkodtató film ez! Szerintem mindenki ismeri a helyzetet. Van egy középiskolás osztály, ahol van egy gyerek. Mondhatni ő az osztály lúzere. És minden áldott nap megszokták verni és pluszba meg is alázzák (elég durván). És a legrosszabb hogy nem csak pár ember ilyen rohadék az osztályban, hanem az EGÉSZ OSZTÁLY! Na jó, van egy kivétel, ő másik főszereplő. Ő a film elején még egy átlagos srác, de egy nap már megunja hogy bántják a másik gyereket és inkább megvédi őt. Ezzel már őt is elkezdik verni illetve megalázni. A történet nagyjából ennyi. Pontozni nem fogok mert ezt nem lehet. Ezt nem lehet úgy pontozni mint egy filmet, mert ez nem arról szól mint egy mozifilm. Itt nem a film a lényeg hanem amit bemutat. Bemutatja hogy az emberek mennyire is kegyetlenek tudnak lenni (még a gyerekek is). Van benne egy tengerpartos jelenet ahol nálam eltörött a mécses és elkezdtem bőgni, na az a jelenet nagyon durva. Őszintén szólva legszívesebben én ezt a filmet minden iskolában bemutatnám a diákoknak hogy okuljanak, mert ettől lehet okulni (nem úgy mint a kémiától vagy a matektól). Én azt mondom nézzétek meg, igaz pár óráig utána szarul fogjátok érezni magatokat, de hát ezt el kell fogadni, ilyen világban élünk.
Borsodi írta:

Őszintén szólva legszívesebben én ezt a filmet minden iskolában bemutatnám a diákoknak hogy okuljanak, mert ettől lehet okulni (nem úgy mint a kémiától vagy a matektól).


Tudod a legtöbb bunkó mit mondana a tengerpartos jelenet után?

Én régebben láttam a végét, vagyis kb ettől a jelenettől, hát tényleg nem egy könnyed délutáni szórakozás.
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
#581664 Borsodi 2010. november. 24. 21:41
Borsodi
Az osztály
Nagyon elgondolkodtató film ez! Szerintem mindenki ismeri a helyzetet. Van egy középiskolás osztály, ahol van egy gyerek. Mondhatni ő az osztály lúzere. És minden áldott nap megszokták verni és pluszba meg is alázzák (elég durván). És a legrosszabb hogy nem csak pár ember ilyen rohadék az osztályban, hanem az EGÉSZ OSZTÁLY! Na jó, van egy kivétel, ő másik főszereplő. Ő a film elején még egy átlagos srác, de egy nap már megunja hogy bántják a másik gyereket és inkább megvédi őt. Ezzel már őt is elkezdik verni illetve megalázni. A történet nagyjából ennyi.

Pontozni nem fogok mert ezt nem lehet. Ezt nem lehet úgy pontozni mint egy filmet, mert ez nem arról szól mint egy mozifilm. Itt nem a film a lényeg hanem amit bemutat. Bemutatja hogy az emberek mennyire is kegyetlenek tudnak lenni (még a gyerekek is). Van benne egy tengerpartos jelenet ahol nálam eltörött a mécses és elkezdtem bőgni, na az a jelenet nagyon durva. Őszintén szólva legszívesebben én ezt a filmet minden iskolában bemutatnám a diákoknak hogy okuljanak, mert ettől lehet okulni (nem úgy mint a kémiától vagy a matektól). Én azt mondom nézzétek meg, igaz pár óráig utána szarul fogjátok érezni magatokat, de hát ezt el kell fogadni, ilyen világban élünk.
#581104 anubys 2010. november. 21. 20:50
anubys
#581013 :: DarkEmperror (2010. november. 21. 17:09)
anubys írta: Már tösször kifejetem én is szerintem miért nem ngy szám az Eredet, de általában a kôfanok lehurrogtak, hogy akkor nézzek Scary Movie-t. A színszek szerintem amúgy rendben voltak, nekem a rengeteg logikátlanság feküdte meg a gyomrom. Nameg szerintem az ötlet sem volt annyira eredeti, mint ahogy sokan beállítják. Persze egy újszülöttnek minden vicc új.
Nekem az volt vele a bajom, hogy egy idő után még 142-es IQ-mmal is követhetetlenné vált
DarkEmperror írta:

Nekem az volt vele a bajom, hogy egy idő után még 142-es IQ-mmal is követhetetlenné vált

Szerintem meg pont hogy túlságosan szájbarágós volt.
Bár ha másnaposan, félálomban nézed meg, nem csoda, ha elveszíted a fonalat.
#581021 Borsodi 2010. november. 21. 17:26
Borsodi
#581019 :: DarkEmperror (2010. november. 21. 17:20)
Akkor lehet, hogy az volt a gond, hogy járni is alig bírtam, olyan álmos voltam
Lehet!
#581019 DarkEmperror 2010. november. 21. 17:20
DarkEmperror
Akkor lehet, hogy az volt a gond, hogy járni is alig bírtam, olyan álmos voltam
#581017 Borsodi 2010. november. 21. 17:18
Borsodi
#581013 :: DarkEmperror (2010. november. 21. 17:09)
anubys írta: Már tösször kifejetem én is szerintem miért nem ngy szám az Eredet, de általában a kôfanok lehurrogtak, hogy akkor nézzek Scary Movie-t. A színszek szerintem amúgy rendben voltak, nekem a rengeteg logikátlanság feküdte meg a gyomrom. Nameg szerintem az ötlet sem volt annyira eredeti, mint ahogy sokan beállítják. Persze egy újszülöttnek minden vicc új.
Nekem az volt vele a bajom, hogy egy idő után még 142-es IQ-mmal is követhetetlenné vált
Nem olyan követhetetlen film pedig. Én pl. már a moziban értettem mindent, csak figyelni kell rendesen.
#581013 DarkEmperror 2010. november. 21. 17:09
DarkEmperror
#576497 :: anubys (2010. november. 02. 16:21)
Már tösször kifejetem én is szerintem miért nem ngy szám az Eredet, de általában a kôfanok lehurrogtak, hogy akkor nézzek Scary Movie-t. A színszek szerintem amúgy rendben voltak, nekem a rengeteg logikátlanság feküdte meg a gyomrom. Nameg szerintem az ötlet sem volt annyira eredeti, mint ahogy sokan beállítják. Persze egy újszülöttnek minden vicc új.
anubys írta:

Már tösször kifejetem én is szerintem miért nem ngy szám az Eredet, de általában a kôfanok lehurrogtak, hogy akkor nézzek Scary Movie-t.
A színszek szerintem amúgy rendben voltak, nekem a rengeteg logikátlanság feküdte meg a gyomrom. Nameg szerintem az ötlet sem volt annyira eredeti, mint ahogy sokan beállítják. Persze egy újszülöttnek minden vicc új.

Nekem az volt vele a bajom, hogy egy idő után még 142-es IQ-mmal is követhetetlenné vált
#580965 zealot 2010. november. 21. 14:42
zealot
Jackass 3D
különösebb leírást nem szeretnék róla, egyszerűen beteg,humoros,groteszk film aki szerette a jackassaket az mindenképpen nézze meg messze a legjobb a sorozatból és nekem üdítően hatott a sok komoly mozifilm között
10/9
#577879 Borsodi 2010. november. 07. 21:17
Borsodi
Másnaposok
Nem tudok róla mit mondani mert végig röhögtem az egészet!!!
10/10
#576899 Brillians 2010. november. 04. 18:04
Brillians
Megnéztem én is az Eredet-et. Nem rossz film, nekem tetszett, persze azért láttam már jobbat is. A történet érdekes volt, a film hangulata megvolt, színészi játék is szerintem OK volt (nem vagyok nagy filmlépesmézígy én nem értékelem olyan jól ezt...).
8,5/10
(Néhol emlékeztetett az MW2-re.
)
#576875 uhrindam 2010. november. 04. 17:01
uhrindam
Az utolsó léghajlító
Úgy néztem a filmet, hogy előtte nem láttam a sorozatot. Hát..... konkrétan, a film, egy béna kínai harcművészeti filmre emlékeztetett, aminek volt egy viszonylag jó története. A történet végett aztán rákerestem a sorozatra, és megdöbbenve láttam, hogy mennyivel jobb mint a film... Aztán ahogy végignéztem az első évadot, és végiggondoltam a filmet, feltűnt, hogy rengeteg dolgot kihagytak a filmből, amik még később fontosak lehetnek. Ez részben érthető is, hiszen egy 20 (?) részes évadot nem lehet, egy "egész estés" filmbe összetömöríteni - de akkor minek kellett ez a film? A történet a 3. évad befejezésével egy kerek egész lett, nem kellett volna megbolygatni, még egy film feldolgozással sem..
5/10

Rémálom az Elm utcában
A film tetszett, bár nem volt meg a várt borzongás. ( Azért reménykedtem benne, hogy nem Freddy Kruegerrel fogok álmodni.. :/) Az eredeti szériát (még) nem láttam, így összehasonlítani a "két első" részt nem tudom. Sokan kritizálták Freddy új kinézetét, a régihez képest, pedig szerintem sokkal jobban fest a mostani, mint az eredeti. (Bár csak a képek alapján tudok ítélni amiket az eredeti 1.-ből láttam. )
7,5/10

Feláldozhatók
Nem egy forradalmi alkotás, sokkal inkább egy sok nagy nevet felvonultató, élvezhető akciófilm. Azért az látszik, hogy jól eljárt az idő a szereplők, még botoxmen felett is.
8/10

Így neveld a sárkányod
Nem vártam sokat a filmtől, azt hittem, hogy egy unalmas animációs filmet fogok látni, ennek ellenére végigröhögtem (majdnem) az egész filmet. A látvány meseszép (bár, hogy a sárkányok egy részét miért kellett ilyen bénán megrajzolni azt nem tudom..), a történet egyszerű, a viccek pedig lehengerlőek.
A Shrek utóbbi részei bőven elbújhatna ez mellett.
9/10
#576807 ferdzso 2010. november. 04. 13:19
ferdzso
Inception
hát mit is mondjak... nekem bejött, viszont annyira nem volt jó, amennyire istenítette mindenki. az ötlet alapvetően nem új (már volt itt több párhuzam, nekem kicsit Caprica utánérzetem is volt, bár az lehet csak azért, mert azt nézem most ), de nagyon jól meg lett valósítva. sokan mondták, hogy meg kell nézni még egyszer, hogy megértsük, de szvsz ez elsőre is bőven egyértelmű volt, nem volt olyan nagy logika igénye sehol (persze ha fáradtan nézi az ember, akkor lehet nem tud mindent követni, de ki ül le fáradtan ilyen filmet nézni?! ). a zene ok volt, még ha nagyon is hasonlított a Batman-hez írt számokra, de a minőségben még így is bőven elmegy (ez a minimum Hans Zimmer-től)
8/10

anubys: milyen logikátlanságok voltak benne? (kíváncsi vagyok, mert most így nem tudnék felhozni semmit, de biztos voltak benne )

The Expendables
sokan azt mondták, hogy jó film, de igazából beigazolódott a sejtésem, hogy ugyanazt a B kategóriás filmet fogom kapni, mint amit egy-egy, a filmben szereplő, színésztől vártam volna. rettenetesen gagyi történet, az akció jelenetek néhol jók, de a legtöbb helye kritikán aluliak, a CGI-ról nem is beszélve...
5/10

Scott Pilgrim vs The World
egyszerűen nem jövök rá, hogy miért, de nekem nagyon bejött. pedig az ilyen olcsó poénokon élő filmekkel nem vagyok jóban. mondjuk ez nem is a szokásos gagyi poénokkal operál, és van is valami magával ragadó hangulata. valahogy úgy vagyok vele, mint anno a Kick-Ass-szel. sokkal kevesebbet vártam tőle, mint ami
7/10
#576800 Auchen 2010. november. 04. 12:41
Auchen
Az Eredet forgatókönyve viszont idősebb mint a Lény meg A Sejt.

Bátyám is megnézte a filmet mint pszichológus, ő azt mondta nekem, hogy a csoportos álmodáson kívül minden logikus, ésszerű és valós volt a filmben. Mondjuk én még nem láttam, majd ha kiadják DVD-n megnézem.
#576797 irasalgor 2010. november. 04. 12:21
irasalgor
#576519 :: Borsodi (2010. november. 02. 17:41)
anubys írta: Persze egy újszülöttnek minden vicc új.
Nekem ez a történet valóban új még számomra. Igaz egy kicsit koppint a Mátrix-ból és A sejt-ből, de nagyrészt szerintem eléggé eredeti (legalább is számomra).
Borsodi írta:


anubys írta:
Persze egy újszülöttnek minden vicc új.
Nekem ez a történet valóban új még számomra. Igaz egy kicsit koppint a Mátrix-ból és A sejt-ből, de nagyrészt szerintem eléggé eredeti (legalább is számomra).


Álomlopás, már a Rejtélybe is volt ...főleg most ahogy néztem lepett meg
#576519 Borsodi 2010. november. 02. 17:41
Borsodi
#576497 :: anubys (2010. november. 02. 16:21)
Már tösször kifejetem én is szerintem miért nem ngy szám az Eredet, de általában a kôfanok lehurrogtak, hogy akkor nézzek Scary Movie-t. A színszek szerintem amúgy rendben voltak, nekem a rengeteg logikátlanság feküdte meg a gyomrom. Nameg szerintem az ötlet sem volt annyira eredeti, mint ahogy sokan beállítják. Persze egy újszülöttnek minden vicc új.
anubys írta:

Persze egy újszülöttnek minden vicc új.

Nekem ez a történet valóban új még számomra. Igaz egy kicsit koppint a Mátrix-ból és A sejt-ből, de nagyrészt szerintem eléggé eredeti (legalább is számomra).
#576497 anubys 2010. november. 02. 16:21
anubys
Már tösször kifejetem én is szerintem miért nem ngy szám az Eredet, de általában a kôfanok lehurrogtak, hogy akkor nézzek Scary Movie-t.
A színszek szerintem amúgy rendben voltak, nekem a rengeteg logikátlanság feküdte meg a gyomrom. Nameg szerintem az ötlet sem volt annyira eredeti, mint ahogy sokan beállítják. Persze egy újszülöttnek minden vicc új.
#576491 kacsurka 2010. november. 02. 15:37
kacsurka
Folytatni szerintem se kéne. Viszont Nolan filmjei(amiket láttam), mind tetszettek, talán a leggyengébb a Batman: Kezdődik, de az se rossz. Mindenesetre várom a következő Batman filmet és Nolan többi filmjét is.
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
#576477 kacsurka 2010. november. 02. 13:51
kacsurka
Rémálom az Elm utcában 2010
Nem is lett rossz, főleg a ami limonádé horrorok között. Mondjuk én bírom a tinihorrorokat, szóval ezt se éreztem rossznak. Mondjuk Freddy új kinézete borzalmas, de nem a jó értelemben. A történet a szokásos. Ha nem nézzük az eredetit, akkor egész jó. Mivel én nem vagyok rajongója a sorozatnak, ezért nyugodt szívvel adok 7/10-et.

Tükrök
Utóbbi időben az első horror, amin kicsit féltem Mondjuk mindig is valami különleges jelentőséget tulajdonítottam a tükröknek, talán ezért. Viszont a történet nem valami jó, mondhatni átlagos. A helyszín viszont tetszetős. Bár ez a film is inkább az ijesztegetésre megy rá, nem pedig arra, hogy félj. Viszont szerintem ezt jól csinálja, így ez is 7/10 a gyenge történet ellenére is.

Tekken
Röviden: Kerüld el!
Hosszabban: A szereplők egyáltalán nem hasonlítanak játékbeli megfelelőjükre, és nem csak arcberendezésileg, hanem néhol alkatilag, illetve szőrzetileg( bajuszra gondolok pl). Szerintem a harcstílusok se mindenhol stimmelnek, de ebbe nem mennék bele, mert nem értek hozzá. Sok olyan szereplőt hagytak ki, akiket nem kellett volna, és voltak olyanok akiket mellőzhettek volna. Volt egy harcos, akiről azt se tudtam kicsoda, pedig elég sok időt töltöttem Tekken 3-mal és DR-el is. Tudom, hogy nem szerepelhet mindenki, de olyanokat kihagyni, mint Paul, vagy King bűn, ha Tekkenről beszélünk. Eleve nem is kellett volna megfilmesíteni, mert ami a játékban működik az itt nem. 2/10, mert néha tényleg emlékeztetett a játékra, de nem ez volt a jellemző.
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
#573464 kacsurka 2010. október. 16. 20:20
kacsurka
Dragonball: Evolúció
Alapjában véve nem is lenne olyan rossz, de mégis az. A karakterek egyáltalán nem hasonlítanak az eredetiekre. Az hogy külsőleg nem az egy dolog(szerintem nem olyan nagy tragédia), de a viselkedésük is teljesen más. A történet kb egy kalap szar.
Ezeken kívül volt még egy csomó baromság amit nem részletezek. Pozitívum a látvány(bár nem mindig) illetve néhány dolog amit átvett a rajzfilmből.(pl kapszulás dolog) 3/10
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
#572904 ferdzso 2010. október. 13. 19:33
ferdzso
The Karate Kid
nekem nagyon tetszett. ugyan karate csak említés szintjén van benne, ami a cím alapján megtévesztő, de valamiből a filmeseknek is élni kell, és így legalább nem mondhatják azt, hogy ez a film egy olcsó Karate Kölyök másolat szerintem megéri megnézni, mert nagyon érdekes, és látványos, még annak is, aki a régi filmet látta, bár csalódás is van benne bőven (nem tér el eléggé az eredeti történettől )
7/10
#572147 Wolfi24 2010. október. 07. 22:53
Wolfi24
Legend of the Guardians: The Owls of Ga'Hoole
Nekem nagyon tetszett, végre nem egy poénokra épülő animációs film, mert azokkal már a tököm is tele van. Aki még nem látta, az nyugodtan nézze meg, mert érdemes. Ja és ne nagyon számítsunk benne poénokra, mert kevés van benne viszont annál több látványos akció.
10/10
#572112 ferdzso 2010. október. 07. 20:01
ferdzso
MacGruber
nem igazán értettem, hogy miért csinálnak egy MacGyver paródiát ennyi idő után, de hogy jól sikerült, az biztos. a poénok benne néhol erőltetettek, de összességében nagyon vicces film.
7/10

The A-Team
amit sajnáltam, hogy annyi köze sem volt a filmnek a Szupercsapathoz, mint a MacGruber filmnek MacGyver-höz az akciójelenetek eltúlzottak, a CGI néhol fapados, de hasonló túlzásokkal az eredeti sorozat is rendelkezett, és az akciójelenetek nagyon látványosak (bár a tankos részt kivághatták volna, mert az tényleg sok volt). amit hiányoltam az a sorozatbeli építgetés. ugyan volt itt is, de nem igazán éreztem azt, hogy amit összetákolnak az olyan hű de zseniális lett volna, vagy hogy tényleg annyira szükséges nekem nagyon tetszett, még a címtől való különbözésével együtt is
7/10

The Invention of Lying
a most postolt három film közül ez tetszett a legjobban, de meg nem tudnám mondani, hogy miért. talán azért, mert alapvetően vígjáték, de van üzenete, és elgondolkodtató is. aki tudja, az nézze meg, mert nagyon érdekes, és jó film!
9/10
#571082 anubys 2010. október. 02. 16:08
anubys
#570803 :: kacsurka (2010. október. 01. 14:52)
Félelem és reszketés Las Vegasban Azt hittem, hogy jó film lesz, de nem volt az. Bár Johnny Depp jól játszott, de ez nem viszi el a hátán a filmet. Egyáltalán volt történet? Nekem nem rémlik. Elmentek Vegasba, mindent szétzúztak és ennyi. 4/10 Mert azért voltak benne jó pillanatok, de ez akkor is kevés.
kacsurka írta:

Félelem és reszketés Las Vegasban
Azt hittem, hogy jó film lesz, de nem volt az. Bár Johnny Depp jól játszott, de ez nem viszi el a hátán a filmet. Egyáltalán volt történet? Nekem nem rémlik. Elmentek Vegasba, mindent szétzúztak és ennyi. 4/10 Mert azért voltak benne jó pillanatok, de ez akkor is kevés.

Pedig az mekkora Epic film!
Mondjuk addig jó, míg nem megy át.