Kérjük jelentkezz be!

Saját könyv

Ha van valami ötleted, amit szeretnél megmutatni a többieknek, vagy a kritikákból szeretnéd magad fejleszteni, esetleg novelláddal szeretnél másokat szórakoztatni. Itt a nagy lehetőség!
#661890 blarskerin 2011. október. 21. 13:57
blarskerin
Most azt kellene írnom, hogy elkészültem fantasy regényem kilencedik és tizedik fejezetével. De valójában már Petikém halálakor is készen voltak. Csak most sikerült elég erőt összeszednem, hogy kirakjam őket a G-portalos oldalamra.
Május óta csak egy Búcsú Petikétől c. verset, meg egy Gerlecsalád c. novellát tudtam írni. Mind a kettőt Petikénk emlékére, aki - ha nem hagyott volna itt bennünket - most lenne 24 éves.

Akit érdekel a fantasy irományom, az a szokásos módon, az aláírásomban levő linken érheti el az eddig elkészült fejezeteket.
És persze szokás szerint nagyon örülnék néhány kritikának is! Akár itt, a topikban, akár a G-portalos oldalamon.
Ha ezekre csak késve válaszolok, elnézést kérek! Manapság keveset írok és még kevesebbet fórumozok.
#649484 kirschakos 2011. augusztus. 07. 11:21
kirschakos
#606939 :: kirschakos (2011. március. 06. 11:08)
Semmi akadálya
Elhatároztam, hogy készítek egy interneten publikált regényt (reklámnak is hasznos lehet ). HÁrom fejezet már kész van, így ha valakit érdekel akkor ezen az oldalon megtalálhatja:

www.halalekkove.gportal.hu

A címe "A sötétség hegye". Ez egy krimibe oltott kalandregény lesz. Remélem tetszeni fog mindenkinek! Jó olvasást kívánok
#638524 Sanyo200 2011. június. 29. 20:26
Sanyo200
Miröl szólnak? És mennyibe kerül?(A könyveid)
#620279 kirschakos 2011. május. 02. 14:47
kirschakos
#620266 :: Handromed (2011. május. 02. 14:03)
@Kirsch Ákos: Annyira nem rajongok a sci-fiért de az első könyved nagyon-nagyon tetszett , és amúgy is mondtam, hogy vevő leszek a többi könyveidre is amint kiadásra kerül kérlek értesíts valamilyen formában.
Nos ha valami kiadásra kerül akkor az egy bűnügyi kalandregény lesz előbb, ami már kész van egyébként, de valószínűleg nem idén lesz belőle valami
Mindenesetre remélhetőleg sikerül egy jó sci-fi történet is, amit megérne kiadni. Majd elválik
#620266 Handromed 2011. május. 02. 14:03
Handromed
@Kirsch Ákos: Annyira nem rajongok a sci-fiért de az első könyved nagyon-nagyon tetszett , és amúgy is mondtam, hogy vevő leszek a többi könyveidre is amint kiadásra kerül kérlek értesíts valamilyen formában.
#620216 kirschakos 2011. május. 02. 12:41
kirschakos
#620198 :: e.a.stady (2011. május. 02. 11:48)
Nem az én világom ez az "űr-dolog", de attól függetlenül tetszik.
Ennek örülök
Még fog változni sokat a történet egyébként. Ha végeztem vele kibővítem, javítgatom stb.
Ezt csak lehet egyfajta vázlatnak venni akár.
#620198 e.a.stady 2011. május. 02. 11:48
e.a.stady
#620127 :: kirschakos (2011. május. 01. 21:21)
Sziasztok! Mostanában dolgozom egy sci-fi történeten. Arról szólna, hogy a Marson találnak egy aranypiramist a föld alatt, ami különleges képességgel ajándékozza meg az egyik régészt, de közben egy ősi fenyegetés közeledtét is előrevetíti. A főszereplőknek kalandokkal teli útra kell vállalkozniuk, hogy megfejtsék a rejtélyeket , amik rájuk várnak, hogy végül szembenézzenek az univerzumot elpusztítani akaró erővel. Bemásolnék ide egy kis részletet, légyszíves mondjatok véleményt róla: Prológus Mars bolygó Év: 3430 Aaron Karasz futó pillantást vetett a környező tájra, melyet vörös homok borított, majd figyelme visszaterelődött a munkájára. Szürke szkafanderét lassan teljesen beborította a vas-oxid tartalmú por, hála a gyenge szélnek, ami végigsöpört a környéken. Aaron régészként dolgozott a Földi Intergalaktikus Egyetemnek, ami még a Föderáció több száz éves intézményei között is méltó hírnévre tett szert. Körülbelül ötszáz évvel ezelőtt áttörés következett be az űrutazásban, mikor bányászat indult a Holdon és megtalálták a Paradínum nevű ásványt, melynek csupán egy tíz centiméteres töredéke képes volt annyi energiát tárolni, ami egy évig ellátta egy város szükségletét. Ezt felhasználva a tudósoknak sikerült olyan hajtóműveket létrehozniuk, melyek képesek voltak hasznosítani ezt az energiát. Innentől nem volt megállás. Az univerzum megnyílt a vállalkozó kedvű pionírok előtt. Néhány éven belül kolóniák tucatjai jöttek létre távoli galaxisokban és a kapcsolatfelvétel sem váratott sokáig magára. Az Aquatil nevű fajjal találkoztak először. Békés nép volt, akik erősen kötődtek a vízhez. Gömb alakú hajóikban számos medence helyezkedett el szabályos, hexagon mintát alkotva. Magas, karcsú testük eleganciát kölcsönzött megjelenésüknek. Sárga bőrük zöldesen fluoreszkált a sötétben, fejükön impozáns, vörös taréj húzódott. Keskeny arcukban csőrszerű száj és kerek szemek ültek. Az aquatilek tudós nép volt, akik köztiszteletnek örvendtek a Föderációt vezető hat faj között. Ők voltak, akik gyógymódot találtak az embereket sújtó halálos betegségekre és megtanították a Közös Nyelvet. Mikor eljött az idő, kérvényt nyújtottak be a Föderációnak, hogy vegye fel tagjai közé az embereket. A Föderáció vonakodva, de beleegyezett és a Föld történelme új fordulatot vett. Azóta sok-sok év eltelt, generációk jöttek-mentek, és az emberiség kivívta méltó helyét az univerzumban. Aaron Karasz – a félig görög, félig amerikai férfi – szintén arra vágyott, hogy elismerjék tehetségét, főleg a Bolygóközi Régészeti Tanács. Éppen ezért vállalkozott az ásatásra, mikor a legújabb topográfiai adatokból arra következtettek, hogy lehet valami a vörös homok alatt. A szkennerek egy barlangrendszer nyomaira bukkantak, aminek szabályos spirál alakja mesterséges eredetre utalt. Sugárfúróján közepes fokozatra állította a lézersugarat és folytatta az üreg kiásását. A lézer hatására a homokszemcsékre taszító erő hatott, így gyorsan haladt, akárcsak négy másik társa. Fogalmuk sem volt, hogy amit találni fognak olyan végzetes láncreakciót indít el, melyre nem is számítottak.
Nem az én világom ez az "űr-dolog", de attól függetlenül tetszik.
#620127 kirschakos 2011. május. 01. 21:21
kirschakos
#607585 :: kirschakos (2011. március. 08. 12:36)
Köszönöm!
Sziasztok! Mostanában dolgozom egy sci-fi történeten. Arról szólna, hogy a Marson találnak egy aranypiramist a föld alatt, ami különleges képességgel ajándékozza meg az egyik régészt, de közben egy ősi fenyegetés közeledtét is előrevetíti. A főszereplőknek kalandokkal teli útra kell vállalkozniuk, hogy megfejtsék a rejtélyeket , amik rájuk várnak, hogy végül szembenézzenek az univerzumot elpusztítani akaró erővel. Bemásolnék ide egy kis részletet, légyszíves mondjatok véleményt róla:

Prológus

Mars bolygó
Év: 3430

Aaron Karasz futó pillantást vetett a környező tájra, melyet vörös homok borított, majd figyelme visszaterelődött a munkájára. Szürke szkafanderét lassan teljesen beborította a vas-oxid tartalmú por, hála a gyenge szélnek, ami végigsöpört a környéken. Aaron régészként dolgozott a Földi Intergalaktikus Egyetemnek, ami még a Föderáció több száz éves intézményei között is méltó hírnévre tett szert.
Körülbelül ötszáz évvel ezelőtt áttörés következett be az űrutazásban, mikor bányászat indult a Holdon és megtalálták a Paradínum nevű ásványt, melynek csupán egy tíz centiméteres töredéke képes volt annyi energiát tárolni, ami egy évig ellátta egy város szükségletét. Ezt felhasználva a tudósoknak sikerült olyan hajtóműveket létrehozniuk, melyek képesek voltak hasznosítani ezt az energiát. Innentől nem volt megállás. Az univerzum megnyílt a vállalkozó kedvű pionírok előtt.
Néhány éven belül kolóniák tucatjai jöttek létre távoli galaxisokban és a kapcsolatfelvétel sem váratott sokáig magára. Az Aquatil nevű fajjal találkoztak először. Békés nép volt, akik erősen kötődtek a vízhez. Gömb alakú hajóikban számos medence helyezkedett el szabályos, hexagon mintát alkotva. Magas, karcsú testük eleganciát kölcsönzött megjelenésüknek. Sárga bőrük zöldesen fluoreszkált a sötétben, fejükön impozáns, vörös taréj húzódott. Keskeny arcukban csőrszerű száj és kerek szemek ültek.
Az aquatilek tudós nép volt, akik köztiszteletnek örvendtek a Föderációt vezető hat faj között. Ők voltak, akik gyógymódot találtak az embereket sújtó halálos betegségekre és megtanították a Közös Nyelvet. Mikor eljött az idő, kérvényt nyújtottak be a Föderációnak, hogy vegye fel tagjai közé az embereket. A Föderáció vonakodva, de beleegyezett és a Föld történelme új fordulatot vett.
Azóta sok-sok év eltelt, generációk jöttek-mentek, és az emberiség kivívta méltó helyét az univerzumban.
Aaron Karasz – a félig görög, félig amerikai férfi – szintén arra vágyott, hogy elismerjék tehetségét, főleg a Bolygóközi Régészeti Tanács. Éppen ezért vállalkozott az ásatásra, mikor a legújabb topográfiai adatokból arra következtettek, hogy lehet valami a vörös homok alatt. A szkennerek egy barlangrendszer nyomaira bukkantak, aminek szabályos spirál alakja mesterséges eredetre utalt.
Sugárfúróján közepes fokozatra állította a lézersugarat és folytatta az üreg kiásását. A lézer hatására a homokszemcsékre taszító erő hatott, így gyorsan haladt, akárcsak négy másik társa.
Fogalmuk sem volt, hogy amit találni fognak olyan végzetes láncreakciót indít el, melyre nem is számítottak.

#607585 kirschakos 2011. március. 08. 12:36
kirschakos
#607575 :: e.a.stady (2011. március. 08. 11:56)
Bele olvastam az oldaladon. Grat. hozzá. Na meg persze az Alexandrához.....
Köszönöm!
#607575 e.a.stady 2011. március. 08. 11:56
e.a.stady
Bele olvastam az oldaladon. Grat. hozzá.
Na meg persze az Alexandrához.....
#607568 kirschakos 2011. március. 08. 09:32
kirschakos
Mától a Halál ékköve c. regényem kapható az Alexandránál is!
#607543 kirschakos 2011. március. 07. 23:50
kirschakos
#606939 :: kirschakos (2011. március. 06. 11:08)
Semmi akadálya
Ha valaki esetleg szeretne tőlem rendelni a könyvből immár megteheti, mivel a mai nap megkaptam néhány példányt postán.
#606939 kirschakos 2011. március. 06. 11:08
kirschakos
#606926 :: betolyuk (2011. március. 06. 01:36)
nekem is van egy kis történetem, ha esetleg érdekel szívesen megmutatom
Semmi akadálya
#606926 betolyuk 2011. március. 06. 01:36
betolyuk
nekem is van egy kis történetem, ha esetleg érdekel szívesen megmutatom
A sikeres ember az, aki reggel felkel, este lefekszik, és közben azt csinálja, amihez kedve van.
#606911 kirschakos 2011. március. 05. 22:08
kirschakos
#606898 :: Handromed (2011. március. 05. 21:49)
Gratulálok Lenne egy privát kérdésem, hamarosan fogok küldeni egy privát üzenetet, valószínűleg majd holnap
KöszRendben csak nyugodtan.
#606898 Handromed 2011. március. 05. 21:49
Handromed
Gratulálok Lenne egy privát kérdésem, hamarosan fogok küldeni egy privát üzenetet, valószínűleg majd holnap
#606889 kirschakos 2011. március. 05. 20:24
kirschakos
#606887 :: Handromed (2011. március. 05. 20:17)
És, hogy csináltad? Felhívtad a kiadót és mondtad, hogy elkészült a könyved, elküldted, hogy olvassanak bele? Vagy valami más módja van ennek?
Én úgy csináltam, hogy e-mailben elküldtem a regényt a kiadónak. Visszaírtak később és küldtek egy ajánlatot ha jól emlékszem. Akkor még nem fogadtam el, mert elég sokba került volna. Aztán indítottak egy novellaversenyt, amire szintén beneveztem és bekerült a novellám a Dimenziók c. könyvbe. Pesten volt bemutató ahova meghívtak és felmentem. Ott személyesen beszéltünk és mondták, hogy lenne egy jobb ajánlat, mert nagyon tetszett a regényem. Hát ennyi lenne.
#606887 Handromed 2011. március. 05. 20:17
Handromed
És, hogy csináltad? Felhívtad a kiadót és mondtad, hogy elkészült a könyved, elküldted, hogy olvassanak bele? Vagy valami más módja van ennek?
#606884 kirschakos 2011. március. 05. 19:43
kirschakos
#606877 :: betolyuk (2011. március. 05. 19:29)
@kirschakos: először is gratula a könyvedhez ahogy nézegettem az Aposztrófon eszembe jutott valami: mi kell ahhoz hogy valaki megjelentesse saját szerzeményét? hogy szokták ezt csinálni? tudnál mondani róla néhány szót?
Köszönöm
Nos.... mivel magánkiadásban jelenik meg 500 darab ezért egy bizonyos összeget nekem is be kellett fizetnem, másik felét a kiadó állta, miután kötöttünk egy kedvezőbb szerződést. Tudom, hogy általában ilyen 4-500 000 forintokért szokták kiadni legkevesebb 300 000-ért, de én kaptam egy jobb ajánlatot, így belevágtunk.
Tulajdonképpen ha jó a történeted és találsz egy segítőkész kiadót akkor másra nem nagyon van szükséged.
#606877 betolyuk 2011. március. 05. 19:29
betolyuk
#606864 :: kirschakos (2011. március. 05. 18:54)
Ha így lesz remélem valóban élvezni fogod (reménykedek benne, hogy megveszed ) egyébként a www.halalekkove.gportal.hu oldalon olvashatsz egy részletet belőle.
@kirschakos:
először is gratula a könyvedhez
ahogy nézegettem az Aposztrófon eszembe jutott valami: mi kell ahhoz hogy valaki megjelentesse saját szerzeményét? hogy szokták ezt csinálni? tudnál mondani róla néhány szót?
A sikeres ember az, aki reggel felkel, este lefekszik, és közben azt csinálja, amihez kedve van.
#606864 kirschakos 2011. március. 05. 18:54
kirschakos
#606863 :: Handromed (2011. március. 05. 18:46)
@Kirsch Ákos : Tetszik a sztori, amennyit az Aposztrófon az előzetesből olvastam. Lehet, hogy majd megveszem Mindig is szerettem a bűnügyi regényeket.
Ha így lesz remélem valóban élvezni fogod (reménykedek benne, hogy megveszed )
egyébként a www.halalekkove.gportal.hu oldalon olvashatsz egy részletet belőle.
#606863 Handromed 2011. március. 05. 18:46
Handromed
@Kirsch Ákos : Tetszik a sztori, amennyit az Aposztrófon az előzetesből olvastam. Lehet, hogy majd megveszem Mindig is szerettem a bűnügyi regényeket.
#606858 kirschakos 2011. március. 05. 18:26
kirschakos
#606656 :: Tenebra (2011. március. 04. 21:08)
A címtől kicsit megijedtem, azt hittem, újabb fantasy. De nem. Úgy látom, egy jó kis noir lesz. Jól látom? (Videó alapján.) Amúgy nekem is érik már egy pár sztorim, amit lassan meg kéne örökíteni, akár regény formájában. (Mostanában forgatókönyvvel csesződök, de annyira nem jön be, túl kötött, meg a filmes szakmában amúgy is túl sok a kompromisszum. )
Igen alapjában véve egy bűnügyi kalandregény szóval a hangulata olyan, mint ahogy a videóban láthattad
Fantasyt nem szoktam írni, annyira nem is rajongok a műfajért.

Nos, ha szeretsz írni szerintem meg kellene próbálnod. Forgatókönyv nem rossz, de szerintem csak külföldön lehet vele jól járni. Itthon nem annyira.
#606656 Tenebra 2011. március. 04. 21:08
Tenebra
#606632 :: kirschakos (2011. március. 04. 19:19)
Sziasztok! Engedjétek meg hogy reklámozzam kicsit a Március 11-e körül megjelenő első regényemet: http://www.youtube.com/watch?v=BJWwsyv3vKs www.aposztrof.hu www.halalekkove.gportal.hu
A címtől kicsit megijedtem, azt hittem, újabb fantasy.
De nem. Úgy látom, egy jó kis noir lesz. Jól látom? (Videó alapján.)

Amúgy nekem is érik már egy pár sztorim, amit lassan meg kéne örökíteni, akár regény formájában. (Mostanában forgatókönyvvel csesződök, de annyira nem jön be, túl kötött, meg a filmes szakmában amúgy is túl sok a kompromisszum. )
Post tenebras lux